9. fejezet

A buli, ami a közeli szórakozóhelyen volt megtartva, nagyon nagy volt, szinte az egész város meg lett hívva Dong Woonék által. Érdekes...honnan tudták, hogy nyerni fogunk? Vagy ez egy spontán megrendezett party?
- Az ott a volt ovis társam! - mutatott a tömegbe Seung Min. - Mi a frászt keres itt?
- Nekem meg itt van a volt pasim. Tudjátok, az a rocker... - fintorgott Ga In.
A zenétől és a tolakodó emberektől alig hallottam és láttam valamit, úgyhogy inkább feladtam és elindultam a bár felé. Már megittam két üveg sört, de még mindig nem éreztem a hatását. Totál józan voltam, a francba! Azt terveztem, hogy ma ünnepelni fogok.
- Két vodkát! - kiabálta valaki mellettem a bárszékről. - Az egyik a hölgyé lesz!
Odakaptam a tekintetem, és megláttam WooHyun-t, ahogy vigyorog rám azzal az elbűvölő mosolyával. Fekete hosszú felsőt és farmert viselt, ami egyszerű volt, de szexi. Én egy fekete csőfarmert és egy csillogós felsőt húztam fel. A sok miniszoknyás lány mellett, igazán unalmasnak tűnhettem.
- Üdv! - mikor megkaptam a pohárkát, koccintottam vele és letoltam egyben a piát. - Mi szél hozott?
- Ünneplek! Ó, ez a kedvenc zeném. Gyere! - lerántott a székről, és maga után kezdett el húzni a tömegbe. Hát jó...a vodka végül megtette a hatását, a gátlásaimat levetkőzve elkezdtem vele táncolni.
******°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°******
- Héj! Dong Woonie! - JunHyung akkorát csapott a hátamra, hogy majdnem kiköptem a tüdőm.
- Óvatosan! Pia van nálam. - öntöttem a szájába a vodkámból. Én nem voltam részeg, úgy mint a többiek. JunHyung már az elején tudatlanul felkapta a mikrofont és elkezdett rappelni, Cheon Doong egymagában táncolt, észre sem vette hogy a lányok köré gyűlnek és őt stírölik. Mir teljesen kiütötte magát, az az idióta még csak nem is táncolt, mikor megjött rögtön a pult felé indult és azóta ott fekszik a bárnál. Pff. Egyedül maradtam. Vajon itt van Seo Ah? - körbenéztem, hátha meglátom, de olyan sokan voltak, hogy így lehetetlen megtalálnom. Út közben viszont megtorpantam. Miért is keresem én azt a szerencsecsomagot???
Miközben gondolkodtam, körbepásztáztam a terepet és egy kis idő után kiszúrtam Seo Ah-t és a barátnőit, egy...
- Ki az a srác??? - kérdeztem hangosan magamtól, de mindegy úgysem hallotta senki. Közelebb mentem, hogy megnézzem kivel táncol Seo Ah ilyen önfeledten, és akkor megláttam... - WooHyun??? Aish! - a pumpám rögtön felment, idegességemben verekedni lett volna kedvem. Már megint rátapadt??? Ezt nem hiszem el!
- Woonie! - jött ismét oda JunHyung. - Kit bámulsz ilyen gyilkos szemekkel? Azt a csajt? Ki az? Seo Min, vagy Seo Ah? - tiszta részeg volt, nem csoda ha nem tudja a nevét.
- Seo Ah!
- Ha jól látom....bár nem biztos...kicsit homályos...de az nem az az új csákó? - a hangja megcsuklott miközben beszélt, olyan volt, mint egy alkoholista.
- De. - böktem ki.
- Nagyon rácuppant! Na haver! Lehet új lakótárad lesz, mert ezek tuti szobán fognak kikötni. - röfögött JunHyung, majd megint rávágott a hátamra. Összeszorított fogakkal néztem a táncukat, ami nem volt olyan intim, hogy odasétáljak és behúzzak egyet neki, de nem tartotta vissza a kezét.
- Aish! Szerencsecsomag! Te vagy valami!!!! Vajon részeg? Valószínű...hiszen ő nem ilyen...
Mintha megérezte volna, hogy őket nézem, Seo Ah rám pillantott, majd vágott egy grimaszt és közelebb húzódott WooHyun-hoz, aki még szorosabban ölelte.
- Aissssssh! - tátottam el a számat. Még nekem grimaszol? - WooHyun...te gerinctelen...ezt még megbánod... - kiittam az utolsó korty vodkát is, majd letettem a poharat a pultra és odamentem Cheon Doong-hoz. Mostanra már nem egyedül táncolt, hanem három lánnyal, akik elég közönségesen néztek ki, de feszültség levezetésre tökéletesen megfeleltek.
*************°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°*******
- Omo! Nagyon elfáradtam! - odadöcögtem az egyik kanapéhoz, és lehuppantam. A vodka hatása már kezdett elmúlni, de a fejem iszonyatosan lüktetett. Szerencsére WooHyun végig fogta a kezem, és a derekam, így nem tudtam volna elesni.
- Seo Ah! Látod, hogy mit művel a lakótársad a táncparketten? - futott oda hozzánk Seung Min. Lakótársam?
- Dong Woon? - esett le hirtelen. Jaj, vajon mit csinált?
Seung Min-nel együtt elindultam feléjük, addig WooHyun elment vízért. Mikor megláttam őt és ahogyan egy lány nyakát puszilgatja, a fejem egyszeriben abbahagyta a lüktetést, a látásom kitisztult és a szívem...a szívem...úristen! Miért...miért fáj??? Fizikailag is éreztem, olyan volt, mintha egy kést döftek volna belém. Csak ott álltam ledöbbenve, mint aki épp most kapta rajta a pasiját, hogy megcsalja. De miért érzem ezt? Dong Woon nem a pasim, és nem is akarom, hogy az legyen. Akkor mégis miért érzem magam megbántva? Hisz tudom, hogy milyen Dong Woon, ezen igazán nem kéne meglepődnöm.
- Jól vagy? Fal fehér lettél... - karolt át Seung Min. El akart vezetni, de én nem mozdultam. Dong Woon rám emelte a tekintetét, a lány nyakáról, majd cinikus fél mosollyal rögtön el is fordult.
- Mégis mi ez? - kérdeztem véletlen hangosan. Olyan, mintha direkt nekem címezné ezt. De miért tenné? Hiszen a piszkálódásokon kívül egyáltalán nem foglalkozik velem.
- Gyere! - ez most Ga In volt. Nagy nehezen sikerült elvezetniük Dong Woon közeléből, amiért igen hálás voltam nekik. Úgy lecövekeltem oda, mint akit épp most hibernáltak.
- Ez a srác nem semmi. Komolyan...az egész bagázs! Fúj, de utálom őket! - mérgelődött Ga In.
Istenem!!! Miért? Könyörgöm add, hogy ne érezzem ezt! Nem akarom! Nem akarom, hogy bármi közöm legyen Dong Woon-hoz. Bárcsak sosem ismertem volna meg!
- Seo Ah, jól vagy? - Seung Min közelebb hajolt hozzám, amitől elfogott a rosszullét, de nem miatta hanem az alkoholtól és az egész bulitól.
- Igen. Persze. - hazudtam. - De...most megyek. Majd beszélünk. - felpattantam és belebújtam a kardigánomba, majd elindultam a kijárat felé. Óvatosan, nehogy összefussak WooHyun-nal, vagy ne adj isten, Dong Woon-nal, bár szerintem ő most el van havazva.
- Eash!
Megkönnyebbültem, mikor kiértem a szabad levegőre. Vagyis...talán nem ez a megfelelő szó rá, inkább csak örültem, hogy végre nem kell fulladoznom. Lassacskán, céltalanul ballagtam tovább a hazavezető úton, bár... semmi kedvem nem volt hazamenni.
- Inkább elmegyek a folyópartra. - tárgyaltam meg magammal, majd befordultam az egyik utcába. Hirtelen Dong Woon képe tűnt fel előttem, amikor elkezdte azt a lányt fogdosni és puszilgatni. Undorító!
- Idióta! - mondtam hangosan, majd a szememhez nyúltam, mert valami elkezdett csiklandozni. Közben nagyokat szipogtam. Micsoda???
- Omo! Mi? Nem mááár! Most...komolyan könnyezek?! - a felismerés áramütésként csapott belém. Nem lehet igaz, hogy én Dong Woon miatt ejtek könnyeket!
Gyorsan kerestem egy zsepit és letöröltem azokat a buta könnycseppeket.
- Mi a baj, kislány? - hallottam egy nyájas férfihangot az egyik sötét utcából. Omo! Nem kellett volna erre jönnöm. Mindegy, gyorsan megszaporáztam a lépteimet és ügyet sem vetve a hangra, mentem tovább.
- Hova sietsz? - egy másik fiú is csatlakozott, majd egyszerre mindketten feltűntek. Nem volt egy cseppnyi jó érzésem sem ezzel kapcsolatban. Elég gonosznak tűntek, pedig még csak nem is voltak idősek.
- Miért vagy szomorú? - játszotta a bús kölyköt a szőke hajú.
- Mi majd felvidítunk! - kuncogott a másik, majd hirtelen megragadta a karom és magához rántott.
- Neee! - mondtam. - Hagyjatok! - az adrenalin szintem az egekbe szökött, az agyam pedig kihagyott és így képtelen voltam a gondolkodásra. Mit kéne tennem? Kiabálni! Kiabálj te őrült!
- Eresszetek el! - üvöltöttem. Az egyik elkezdte levenni rólam a kardigánt, a másik pedig a hajamat kezdte el simogatni.
- Hm...milyen selymes... - mormogott a fülembe.
- Hagyjatok már!!!! - elkezdtem rug-kapálni, de nem használt, a két srác nagyon szorosan tartott.
- Gyere, elviszünk egy jó helyre....! - elkezdtek a sötét utca mélyére ráncigálni, hiába ellenkeztem, ők befogták a számat.
- Azonnal engedjétek el! - parancsolta egy ismerős hang. Dong Woon??????? - Nem halljátok? - dörrent rájuk, majd közelebb jött.
- Ó, megjött a hős herceg? Mi az srácok? Ez nem egy mese! - nevetett az egyik.
- Azt mondtam, hogy hagyjátok békén! - szűrte a fogai közt idegesen. A szemei szikrákat szórtak.
A két fiú elengedett, majd erősen odalöktek Dong Woon elé, aki még időben elkapott, így nem estem térdre előtte. Magam sem tudom, hogy miért de nagyon rossz érzésem volt, így tudatomon kívül odabújtam a mellkasához, ő pedig szorosan átölelt.
- Nyugalom! - suttogta, én pedig elkezdtem sírni.
- Na gyere, mutasd meg, hogy milyen nagy legény vagy! - a két srác vészjóslóan elkezdett felénk sétálni, mire én egyre jobban bújtam Dong Woon-hoz.
- A barátnőd nagyon félt... - horkant fel az egyik.
- Na mi van, nyúlbéla vagy? Mutasd csak meg a kis barátnődnek, hogy milyen egy igazi férfi!
- Fussunk! - zokogtam.
Nem számított már, hogy az előbb még más nyakát csókolta, még azt is elfelejtettem, hogy megzsarolt és folyton piszkált. Iszonyatosan féltem, hogy ezek az emberek valami kárt tesznek benne.
Dong Woon finoman félretolt, majd megiramodott a két srác felé.
- Ne! - kiabáltam. - Ne csináld! - a könnyeim most már beáztatták az egész arcomat, röstelltem hogy ilyen gyengének látszom.
Dong Woon egy szó nélkül behúzott az egyiknek, aki megtántorodott egy kicsit, és a másikba is jó erősen belerúgott. De az előző addigra már kijózanodott, majd megütötte Dong Woon oldalát.
- Ne! - könyörögtem. A szőke hajú pedig az arcába húzott be, de akkorát, hogy felszakadt Dong Woon szája. Ezt nézni, majdnem olyan gyötrelem volt, mintha én magam kapnám az ütéseket. Nem tudtam mit tenni, csak imádkozhattam hogy megússzuk.
A fekete hajú ismét megütötte, így most már az orrából is vér csordult.
- Segítség!!! - ordítottam, mint a fába szorult féreg. - Valaki segítsen!!!!
A szőke hajú hirtelen mögöttem termett és befogta a számat. Hiába állt fel Dong Woon, és verekedett, a másik srác sokkal nagyobb darab volt, mint ő, nem volt esélye.
A földre hanyatlott, és mikor felnézett rám, az agyam újra működésbe lendült. Nem hagyhatom, hogy agyon verjék!
Megharaptam a szőke kezét, majd erősen ráléptem a lábára és a könyökömmel orrba vágtam. Azt hittem, hogy leesik a karom, annyira fájt utána. Megfogtam a kuka melletti sörösüveget, és amilyen gyorsan csak tudtam, mögé kerültem és fejbe vágtam, az üveg pedig ripityára törött és a szőke ájultam dőlt össze.
- Joong Si! - kiabálta a fekete. - Ezt még megkeserülöd, te szajha!
Dong Woon visszakézből akkorát húzott be neki, hogy az hasra vágódott. Nem láttam biztosan, de azt hiszem ráütött a halántékára és a csávó végre elvesztette az eszméletét.
Jó pár percig hangosan lihegtünk mindketten. Majd dyorsan megragadtam a karját, átlendítettem a vállamon, és elkezdtem vele futni. Szerencsére tudta tartani a tempót, nem panaszkodott. Kivittem oda, ahol már sok ember volt, és leültettem arra a padra, ahol én aludtam, mikor utánam jött, és aminek nekimentem ma.
- Üljünk le egy pillanatra! - mondtam, majd leültettem. - Istenem! - amikor végignéztem rajta, majdnem megint elkezdtem bőgni. A szép arca rengeteg helyen foltos lett, a szájából és az orrából pedig ömlött a vér. Mit csináljak? Elővettem a papírzsepieimet, és próbáltam elállítani a vérzést.
- Menjünk haza, ott el tudom látni, most nincs nálam semmi! - felálltam, de Dong Woon gyengéden megfogta a kezem. A tekintete üveges volt, látszott, hogy az ájulás határán van. Istenem! Bármennyire is tagadtam, ő tényleg egy igazi férfi. Nem volt túlzás számomra, hogy olyan mint egy hős. Az én hősöm...
- Jól vagy? - szinte lehelte a szavakat. Omo! Hogy kérdezhet ilyeneket, mikor ő az aki a pad nélkül összeesne?
- Aigoo! Én igen, de siessünk haza! - felsegítettem, de akkor meg úgy rám dőlt, mint egy krumpliszsák. - Héj! Mr. Nagymenő! Nem. Nem szabad most elájulnod, hallod? Bírd ki hazáig! - a nagy súly alatt, majdnem összerogytam, de nem érdekelt, muszáj volt segítenem rajta!