16. fejezet

Dong Woon-nal együtt sétáltunk a belvárosban, és szinte minden második ruhaboltba bementünk. Igyekeztem elűzni az idegességemet és a morcos grimaszokat, és én is próbáltam jól érezni magam. Meglepő módon hamar sikerült hozzászoknom a helyzethez, és egyre többet mosolyogtam. Dong Woon vagy ezerféle ruhát felpróbált, ami nagyon buli volt, mert kifogott egy olyan ruhadarabot, ami úgy állt rajta, mint tehénen a gatya, de én azt mondtam hogy remekül passzol a stílusához, mire elindult felém, és úgy tett, mintha felpofozna. A boltos nő ezért ki is dobott minket az üzletből. Jót nevettünk, majd rávett hogy én is öltözzek be valaminek egy másik boltban. Már leizzadtam, annyi göncöt kellett magamra raknom, de a végén ezen is jót nevettünk. Érdekes...most hol van az a megszokott hangulat, ami mindig uralkodik közöttünk? A piszkálódás és egymás ugratása már a múlté, vagy mi?
- Együnk egy fagyit! - ajánlotta Dong Woon.
- Te fizetsz?
- Viccelsz? Nem te vagy a menedzser?
- Szerintem neked több pénzed van, vagy lesz, mint nekem valaha is. Meg egyébként is...te ajánlottad fel. - vontam meg a vállam, majd félszegen rámosolyogtam.
Kishíján szívrohamot kaptam, amikor viszonozta. A mosolya egyszerűen gyönyörű volt. Aigoo! Biztosan sok lány rajongója lesz...- gondoltam.
- Mi az? - kérdezte.
- Tessék? - ráztam meg a fejem, hogy végre felébredjek. Ách, remélem nem vette észre, hogy őt bámultam ennyire! - Ja, semmi. Én egy epret kérek.
- Nekem is az lesz. - mondta Dong Woon a kiszolgálónak.
- Utánzol? - vontam fel a szemöldököm.
- Cöh, nem. Imádom az epret, eper mániákus vagyok. - tájékoztatott. Oh, vagy úgy!
- Oké. - motyogtam az orrom alatt.
- Üljünk le!

Minimum egy órán keresztül beszélgettünk a terveiről, arról hogyan került be a bandába, hogy milyen a kapcsolata Yong Hwa-val, akit nem ismert eddig. Végül úgy gondoltam, hogy fel kéne hoznom azt a témát, ami nagyon zavart ebben az egy évben.
- Miért nem látogattad meg a szüleidet?
Erre befejezte a fagyi evést és elmerengve elkezdte vizslatni a földet. Nem tudta, hogy mit mondjon.
- Jól vannak? - kérdezte végül.
- Ya! Szerencsédre igen! - feleltem határozottan. - De miért nem jöttél haza??? - vontam kérdőre. - Mindenkinek hiányoztál, anyukád teljesen maga alatt volt, amikor elmentél. Felfogod egyáltalán, hogy mit okoztál azzal, hogy egyszerűen így eltűntél? - csak úgy áramlottak belőlem a kérdések, de már magam is rájöttem hogy igazából nekem fájt ez annyira. Saját magamnak akartam a magyarázatot és nem Ha Ni-éknak.
- Majd bocsánatot kérek tőlük. - hajtotta le a fejét. - Nagyon sajnálom. De szükségem volt erre az időre, hogy... kitisztítsam a fejem és arra tudjak koncentrálni, amire kell. Ehhez pedig el kellett jönnöm onnan.
- Na ne mondd, hogy olyan dolog volt abban a házban, ami ennyire elvonta a figyelmedet...
Hirtelen felkapta a fejét és belenézett a szemembe. Ez...most vajon mit jelent? Miért néz rám így? Némán és meglepetten?
- Mi az? - kérdeztem végül.
- Semmi. Hagyjuk. - mondta. - Na és te is boldogtalan voltál nélkülem, mi? - ezt már vigyorogva kérdezte. Idegességemben, fogtam a fagyit és belenyomtam az orrába, majd elnevettem magam a látványán.
- Héj! Mi a... - egy pillanatig elmélázott, majd ő is rákente a fagyit az arcomra.
- Ah...gyönyörűek vagyunk! - nevettünk egyszerre. Fogtam egy szalvétát és odanyújtottam neki, majd én is letöröltem magam. Annyira filmbe illő volt ez a jelenet, annyira jól éreztem magam, de kár...hogy Dong Woon-nal voltam. Nem akartam újra azt érezni, mint régen, amikor megcsókolt és amikor zenélt nekem. Nem akartam, hogy megint csak átvágjon, és a végén elhagyjon. Féltem. Mi van ha újra beleesem a csapdájába?
- Mi bánt? - kérdezte halkan. Meglepett az érzelgőssége, mert ezt nem cinikusan kérdezte. Ekkor rájöttem, hogy az egész 'nagymenő egoista srác' csak egy álca, és valóban igaz az, amit Yuuki mondott róla. Ha valaki átlát a maszkon, akkor megpillantja a valódi énjét. De egy nagyon nagy baj volt vele...
- Kedvelem...
- Tessék? - tátotta el a száját, mire én majdnem leugrottam a székről. Jézus Isten! Komolyan hangosan kimondtam? Hülye, hülye, hülye! - szitkozódtam immáron magamban.
- Azt mondtam, hogy kedvelem az epret...én is. - próbáltam kimagyarázni magam, és látszólag sikerült is, mert Dong Woon nem feszegette tovább a témát.
- Na menjünk a szökőkúthoz. - állt fel az asztaltól.
- De..nem kéne vissza menni? Seung Joon és a többiek biztosan keresnek minket...
- Írtam sms-t Cheon Doong-nak. Minden rendben. Na menjünk! - ismét megragadta a kezem és egészen a szökőkútig így mentünk, majd leültünk az egyik kiálló kőre.

- Na és neked mik a terveid? - tette fel a kérdést.
- Arra gondoltam, hogy kimehetnék egy évre külföldre. Jót tenne.
- Miért gondolod?
- Csak mert...kell a tapasztalat. Na meg...nem csak neked kéne relaxálnod és kitisztítanod az elméd.- mosolyogtam. - Ki tudja, talán rám talál a szerelem...kapok egy jó állást... - Te jó ég, miről fecsegek én itt? Mi a fészkes frásznak öntöm ki a szívemet Dong Woon-nak? Ach, ma nagyon nem tudom kontrollálni magam.
- Cöh. - ő csak ennyit fűzött hozzá. Jellemző...
- Mind egy. - hagytam annyiban. - Na és te mit fogsz kezdeni a tengernyi női rajongóddal? Lesz majd miből válogatni, az biztos...
- Nem fogok összejönni rajongókkal. - mondta gyorsan, majd lopva rám nézett.
- Miért nem?
- Mert nem kezdenék mindent előről... - fújta ki a levegőt hangosan. - Nem bírnám tovább. Nagyon megerőltető.
- Mi mindent? - kérdeztem kíváncsian.
- Ők nem fognak igazából megismerni. A másik pedig, hogy...egyikben sem tudnék megbízni.
- Ja, értem. Nem tudhatod sosem, hogy mit gondolnak igazából. Hogy nem-e csak a hírneved miatt vannak veled... - bólogattam hevesen. - Ezt nagyon meg tudom érteni.
- Most miért?
- Hm?
- Most miért tudsz megérteni? - kérdezte bensőségesen. - Eddig miért nem tudtál?
Megköszörültem a torkom, majd kissé idegesen válaszoltam.
- Nem igazán értem...hogy miről beszélsz...most...
- Arról, hogy... - elrugaszkodott a kőtől, majd elém állt. Fogalmam sem volt, hogy mit akart mondani, de lényegtelen is volt, hiszen a telefonom félbeszakította a mondandóját. Kénytelen voltam felvenni, mert Seung Joon volt az.
- Hallo! - mondtam.
- Ya,Seo Ah! Hol vagytok? Miért nem vagytok már itt a házban? Légy szíves azonnal gyertek!
- Bocsánat, már is ott vagyunk! - morogtam, majd letettem a telefont és Dong Woon-ra néztem. - Úgy tűnik, hogy nem kapták meg az sms-ed. Mennünk kell, eléggé ki vannak akadva, hogy csak úgy leléptünk!
- Akkor nyomás! - fújtatott, majd elindultunk mindketten a ház felé.

- Srácok, mégis mit képzeltetek? - kért számon minket Seung Joon. - Éppen munka közepén voltunk, ti pedig eltűntök.
Nagyon idegesnek látszott, féltem hogy emiatt a kis kaland miatt elveszíthetem az állásom, Dong Woon pedig nem lesz teljes jogú tag, és ezentúl nem fognak megbízni benne. Az pedig tönkre tenné az álmait, és részben az én hibám lenne.
- Sajnáljuk. - hajoltam meg. - Többet nem fordul elő.
- Remélem is. Seo Ah... nem csinálhatod ezt többet. Te a menedzserük vagy, nem pedig a játszótársuk.
- Értettem.
- Az én hibám volt, én hívtam el. - lépett közbe Dong Woon határozottan, mire minden szempár rá szegeződött. - Ő nem tehet róla. Azt hazudtam neki, hogy el kell intéznie valamit nekem. Teljes mértékben én vagyok a hibás.
- Ya! - bökdöstem oldalba. - Hagyjad abba!
Pár percig néma csend telepedett közénk, Seung Joon is próbálta megemészteni a hallottakat, YongHwa ide-oda kapkodta a szemét, Cheon Doong elvigyorodott, Mir pedig értetlenül bámult.
- Rendben. Most menjetek aludni, holnap nehéz nap lesz! Kora reggel kelés! - mondta Seung Joon, majd megfordult és kiment a házból. Ott maradtunk ugyan olyan pózban, egészen addig, míg Dong Woon szó nélkül fogta magát és se bu, se bá felment az emeletre.
Mondanom sem kell, egész este nem tudtam aludni, folyton csak a Dong Woon-nal eltöltött idők jutottak az eszembe, jóformán másra sem tudtam gondolni, csak rá. Aigoo!!!

Reggel, karikás szemekkel tántorogtam le reggelizni. A fiúk már ott vártak, Yong Hwa még tojásrántottát is készített nekem.
- Oh, nem kellett volna. Köszönöm. - hálálkodtam. Jéé, milyen gondoskodó! - Mázlista lesz az a lány, aki majd feleségül megy hozzád.
- Cöh. A talpát nem akarod lenyalni? - szólalt meg morcosan Dong Woon. Sejthettem volna! Másnap újra visszatér a rideg, bunkó önmaga. A tegnapi csak egy kis kilengés volt.
- Tessék? Hogy mondod? - pattantam fel csodálkozva. - Mi a bajod van azzal, ha megköszönöm??? - szinte már kiabáltam.
- Seo Ah...nyugi... - suttogta Mir.
- Olyan átlátszó vagy! - jött közelebb hozzám Dong Woon. Így már egymás képébe ordibáltunk. - 'Mázlista lesz az aki hozzád megy!' Oh!
- Tudod, nem mindenki olyan bunkó, mint egyesek! Ha az ember kedves, az nem azt jelenti, hogy nyalizik! Csak megköszöntem, az Istenért!!!
- Én vagyok a bunkó?
- Dong Woon...nem kéne ilyen féltékenynek lenned. - kuncogott Cheon Doong. - Végülis ez csak egy 'köszönöm' a tojásrántottáért.
- Micsoda? Már te is ellenem vagy? Háh, cöhh...komolyan... - visszatartott dühhel, ott hagyott minket és feltrappolt a lépcsőn.
- Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? - kérdezte Yong Hwa.
- Én komolyan nem értem ezt... - motyogott teli szájjal Mir. Tök aranyos volt, el is mosolyodtam volna rajta, ha nem lett volna fenn a pumpám.
- Dong Woon így védi meg a dolgait... - Cheon Doong nem nekem, hanem a többieknek intézte a szavait, viszont látszott, hogy rólam van szó. De nem foglalkoztam vele, leültem és megettem a finom reggelit.

Sietve, így is késve érkeztünk meg a fotózásra. Nekem és még pár sminkes lánnyal kellett megcsinálnunk a fiúk sminkjeit, plusz nekem még ki is kellett választanom a ruhákat. Szerencsére egy másik lány, aki elég csinos volt ahhoz, hogy rábízhassam a stylistkodást, segített kiválasztani Mir-nek és Cheon Doong-nak a megfelelő cuccokat. Yong Hwa ő maga akarta, mert mikor megérkezett rögtön ki is szúrt egy fekete bőrnadrágot és egy fehér mellényt. Dong Woon-nal viszont már nehezebb dolgom volt. A francba! Ennek az embernek úgyis minden jól áll, még ha kimenne skót szoknyában, ő még abban is remekül festene! Franc essen belé!
- Na és ez? - kérdeztem felmutatva egy olyan bőrgatyát, mint amit Yong Hwa is viselt.
- Nem az én ízlésem! - hányta oda. - Mellesleg Yong Hwa-n is ilyen van.
- Oké. - hagytam rá. - Na és ez?
A fehér csőgatya és a fekete szögecses bőrzseki nagyon jól állhat rajta. - gondoltam. Főleg egy kalappal együtt. - Na? - kérdeztem boldogan.
- Hm... - közelebb jött és jobban szemügyre vette a szettet. - Ez nem rossz. - kikapta a kezemből, és elment az öltözőbe. Mikor készen volt, és kijött, kis híján lementem hídba a látványától. Te Jézus Máris Szent József! Hogyan lehet valaki ilyen szívdöglesztő???
- Pont passzol hozzám ugye? - forgott körbe. Hát az biztos!!!
- Ja. - köhögtem.
- Omo! Lejött egy szög róla. - kezdte el piszkálni a kabátot. Olyan volt így, mint egy édes kisgyerek, aki meg van lepődve azon, ha valami nem úgy van, mint ahogyan azt ő elképzelte.
- Várj! Majd én, mert csak jobban tönkreteszed! - szaladtam oda, a kalappal együtt. - Ezzel még jobb!
Magam sem tudom, hogy miért nem adtam csak oda neki a kalapot, miért kellett nekem a fejére tennem. Mikor elkezdtem 'megszerelni' a bőrdzsekit, nagyon közel éreztem magamhoz. Még rá is tett egy lapáttal azzal, hogy lehajtotta a fejét és ő is figyelte, hogy mit csinálok. Nagyon kínos volt a helyzet, rohadtul zavarban voltam a közelségétől. Mikor végeztem, és sikerült visszatennem a szögecset, felnéztem és majdnem elfolytam. Dong Woon érzékien belebámult a szemeimbe, amitől én nem hogy mozdulni, de még lélegezni sem tudtam. Fogva tartott a pillantása és legszívesebben sosem akartam volna levenni róla a szemem. Jézus!
Miért közeledik a feje??? Ugye nem...
- Te jössz Dong Woon! - Yong Hwa most már másodszorra szakított félbe minket, amiért nem tudtam eldönteni, hogy hálás legyek vagy ideges.
Dong Woon ugyanolyan zavarodottan, mint általában eltávolodott tőlem és elindult fotózkodni.
Miközben néztem, ahogyan pózolnak a kamerának, elfogott az irigység. Milyen jó lenne szerepelni egyszer a TV-ben! Régi álmom volt, hogy egy filmben vagy akár egy klipben, de feltűnhessek a közönségnek. Bár, ha választanom kéne, inkább színész lennék, mint énekes. Milyen jó ezeknek az idoloknak, ők biztosan mindenhol megállnék a helyüket, ők erre születtek. Mint ahogyan Dong Woon is. Arra született, hogy megmutassa a tehetségét és a gyönyörű arcát. Biztos sikert fog aratni ezekkel az adottságokkal.
- Most legyetek macsók! Menő, férfias beállást. - mondta a kameramen. Cöh, jellemző! Dong Woon ebben is kitűnik. Vagy...lehet, hogy csak nekem? Komolyan ennyire bele lennék zúgva?
- Ez az! Nagyon jó! Dong Woon...kicsit gyere jobbra, úgy! Jó oké, most egy kis szünet, aztán folytatjuk!
- Jajj, ki üzent? - kaptam a zsebemhez, majd elővettem a mobilomat és megnéztem az újonnan érkezett sms-semet. Közben láttam, hogy Dong Woon is a telefonjáért nyúl, és felveszi.
"Choi-t autóbaleset érte. Nagyon súlyos, nincs eszméleténél. Gyertek be a korházba, amint tudtok! Az sem biztos, hogy túléli..." - írta apám. Annyira ledöbbentem, hogy tátott szájjal és rémült arccal néztem fel Dong Woon-ra, akinek kis híján kiesett a kezéből a mobil. Úgy rohant ki az épületből, mint akit puskából lőttek ki. Gondolkodás nélkül szaladtam utána. Istenem, kérlek add, hogy túlélje ajussi! Kérlek! - útközben eleredtek a könnyeim, de nem érdekelt akkor is erős leszek és segítek Dong Woon-nak és a családjának, amiben csak lehet. Szükségük lehet most rám.
- Dong Woon! - kiabáltam, de ő nem állt meg, átvágott a nagy tömegen, szinte átszeltük az egész várost, mire beértünk a korházba.
Dong Woon végre megállt lihegve a recepciónál és megkérdezte hol van az apja.
Én követtem őt, bár rám sem hederített.
- Dong Woon!
- Doktor Úr! Hogy van az apám? - kérdezte az orvostól.
- Legyenek erősek! - mondta elhaló hangon. - Jelenleg kómában van.
Automatikusan kaptam oda Dong Woon kezéhez, és nem érdekelt hogy eddig olyan bunkó volt, és elviselhetetlen. Most támaszt kell neki nyújtanom. Na meg persze nekem sem ártana, hiszen nagyon kedveltem Choi-t, a második apukám volt.
- Nem! - sírtam halkan. Dong Woon-ra néztem, de ő teljesen nem volt magánál. Nem akarta elhinni. Borzalmas volt így látnom, ennyire meggyötörten.