14. fejezet

1 évvel később...

- Seo Ah! - fordult felém a gyilkosul jóképű tanárom, aki egyben menedzser is volt, az egyik legsikeresebb a városban, Park Sung Joon. Minden héten kétszer bejárt tanítani az egyetemre, így két nap nyáladzásra mindig lehetetett számítani. A legjobb barátnőmmel, akit itt ismertem meg az egyetemen, Yoon Hye-vel minden órán szerelmes szemekkel néztük, az amúgy fiatal 'professzort'. Csak pár évvel lehetett idősebb nálunk, de mégis az egyik legjobb a szakmájában, rengeteg idol bandának volt már a menedzsere, így bizton tudattuk, hogy a legjobbtól tanulunk. Engem különösen kedvelt, bár azt nem tudom, hogy miért hiszen itt is voltak sokkal csinosabb lányok, mint én.
- Úgy döntöttem, hogy te kapod meg a segédmenedzseri állást, az egyik újonnan debütáló bandánál. Mit szólsz? - mosolygott elragadóan.
- É...Én? - esett le az állam. Nem lehet igaz!!! Ez a mennyország??? Én, egy bandának...Sung Joon-nal... - Ez komoly?
Válaszul egy lehengerlő mosolyt kaptam, amitől majdnem összerogytam ott helyben.
- Igen, te! Most kaptam egy felkérést, és úgy döntöttem, hogy elvállalom és egy évig leszerződtettem. Reméltem, hogy egyikőtöket majd elvihetem és segédkezhetne nekem, így meg is lehet tanulni a szakmát. Nem akarod elvállalni?
- Dehogynem. - vigyorogtam örömömben. Végre!!! A szerencse az én oldalamon áll, egyszer az életben! - Nagyon köszönöm. - hajoltam meg.
- Nagyon szívesen. Most menjél haza, intézd el a dolgaidat, aztán nyolc körülre legyél itt a suli előtt. Majd felveszlek, és elmegyünk a srácokhoz.
Bólintottam, majd kisétáltam az irodából. Yoon Hye már ott várt a lépcsőnél.
- Na mi történt? - kérdezte lelkesen. Fekete, egyenes haja kontyban volt feltűzve, a ruhái pedig szolidak voltak és érdekesek. Ettől függetlenül, én nagyon bírtam. Persze nem olyan közeli barát, mint anno Seung Min és Ga In, de pár év múlva lehet, hogy elmondhatom róla is ezt. Mikor szabadidőnk volt, sokszor mentünk el csavarogni, plusz direkt úgy kértük, hogy egy csapatban legyünk ha gyakorlati feladatot kapunk.
- Megkaptam a segédmenedzseri állást!!! - böktem ki, majd mind a ketten egyszerre elkezdtünk ugrálni és nevetni.
- Ez nagyon jóóóóó, Seo Ah!!!! Úgy irigyellek! - csapott egyet a vállamra, de tudtam hogy csak azért mert ő is örül. - Gratulálok!
- Köszi. Majd jöhetsz te is! Lehet, hogy helyes pasik lesznek a bandában, majd bemutatlak nekik. - szövögettem a terveket.
- Ez alap. - mondta, majd összekulcsolt karokkal elindultunk ki az iskolából.

Már elmúlott nyolc óra, de a buszom még mindig itt szuttyogott a dugóban.
- Menjünk már! - mérgelődtem hangosan, mire az egyik öreg néni gyilkos pillantással fordult felém. Most mi van?
Az utolsó métereken már futottam. Na...felesleges volt, így kicsípnem magam! Már most leizzadok és a hajam is szanaszét áll. Nem fogok valami jó benyomást kelteni, az biztos.
- Seo Ah! - integetett Seung Joon, a menő tető nélküli autóját támasztva. Huh, Aigoo! De jól néz ki! - gondoltam.
- Oppa! Bocsánat a késésért! - lihegtem, majd a suliból kiáramló lánycsoport felé néztem.
"Mit keres Seo Ah, a jóképű professzorral?" "Mit akar ez a paraszt, Seung Joon az enyém!" - hallottam a lányok susmorgását. Úgy tűnt, hogy Seung Joon is hallja, de ő csak elmosolyodott, majd kinyitotta nekem a kocsiajtót.
- Pattanj be! Késésben vagyunk!

Mire kikocsikáztunk a város szélére, a hajam úgy állt, mintha áramba nyúltam volna. Pff.
Egy nagy ház mellett parkoltunk le, ami nagy kerttel volt körülvéve. Látszott, hogy nagyon modern.
- Na gyere! - Seung Joon-t követve felmentem a lépcsőn, majd megálltunk az ajtóban. Titokban próbáltam megigazítani a hajamat, és a sminkemet, de Seung Joon épp akkor nézett hátra. De ciki! - gondoltam, mire ő elmosolyodott.
- Jól nézel ki. - kacsintott. Omo! Ha ő mondja, akkor biztosan így van!
Mikor becsöngettünk, egy percig senki sem nyitott ajtót, már kezdtük azt hinni, hogy takarodó van a bandánál, és már alszanak. Végül kinyilott a zár.
- Oh, Hyung! - hajolt meg egy magas, jóképű, sötétbarna hajú srác Seung Joon előtt. Viszont amikor felém nézett, egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Te jó ég! Miért van ennyi helyes pasi körülöttem? Kezdek rosszul lenni...fúú, de meleg lett hirtelen!
- Unnie! - mikor meg akart hajolni, pont akkor fejeztem be a köszöntést, így a fejünk hangosan koppant egyet.
- Áú! - nyögtem.
- Uh! - masszírozta a fejét, majd kedvesen elmosolyodott. - Jó első találka!
- Bocsánat. - suttogtam vörös fejjel. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
- Semmi baj. Legalább emlékezetes lesz... - kuncogott, majd felém nyújtotta a kezét. - Yong Hwa vagyok.
- Seo Ah! - bólintottam. Úú, de helyes ez a srác!
- Gyertek be! - tessékelt be minket, és mikor elhaladtam mellette megeresztett felém egy apró félmosolyt, amitől egy kissé zavarba is jöttem.
- Thunder! Itt van Hyung! - kiabálta.
- Pillanat! - mondta valaki. - Jó estét!
- Omo!!!!! - tátottam el a szám. - Cheon Doong? - a hangom egy oktávval feljebb hangzott, mint terveztem.
- Seo Ah?! Te...Jézus Krisztus!!! Ez... - Cheon Doong olyan zavarban volt, hogy elkezdett dadogni. - Aigoo! Ő...nem...ez... - mutatott a ház belsejébe. Mi a baja vajon?
- Befestetted a hajad? - terelte el a témát oda nem illő módon. Zavarodottan megfogtam a szőke tincseimet.
- Igen.
- Azt hiszem...- jött elő egy másik srác is. Na neeeeee!!!
- Oh! - torpant meg MIR, Cheon Doong mögött. Majd gyorsan szemkontaktust váltott vele.
- Te...? - a szava elakadt csodálkozásomban. - Ez nagyon durva lesz... - szűrte a fogai közt Mir.
- Srácok, minden rendben van? - kérdezte Seung Joon.
- Ti ismeritek egymást? - ámélkodott YongHwa.
- Egy suli. - bökte ki Cheon Doong.
- Doongie, hova tetted a... - jött felénk a negyedik tag, aki fekete kalapot viselt. Remélem nem lesznek többen, mert már messziről látom, hogy ő is nagyon helyes.
- Omo! Helló! - hajolt meg, miután észrevett minket.
Mikor felnézett rám, azt hittem hogy ott halok szörnyedt. A levegő úgy fagyott meg, mintha egy egérkattintással le hibernáltak volna minket.
Akkor semmi nem létezett, csak Ő. Totál elfelejtettem, hogy mások is vannak körülöttünk.
- Seo Ah? - kérdezte rémülten egy ismerős hang. Az Ő hangja volt.
- Dong Woon? - köhögtem színlelve.
- Te... - neki is elakadt a lélegzete, az arca olyan fehér lett, hogy azt hittem el fog ájulni.
Néma csend telepedett közénk, senki sem mert megszólalni. Végül Seung Joon megköszörülte a torkát és akkor már mindenki felé nézett. Mindenki, kivéve engem és Dong Woon-t.
- Na, azt hiszem mára ennyi elég is volt, gyere Seo Ah! - ragadta meg a kezem Seung Joon. Mozdulni nem bírtam, sőt még az agyam sem működött rendesen. Itt van! Egy év után újra találkozom vele. Mikor már kezdtem elfelejteni...Fogalma sincsen, hogy hány éjszakát sírtam át miatta, nem tudja, hogy milyen nehezen tudtam elviselni, hogy nincs ott. De erre...nem számítottam! Tudtam, hogy a zenével akar tovább menni, de azt hittem, hogy iskolába megy, erre most itt van...egy bandában...Cheon Doong-gal és Mir-rel együtt. Ez...
- Seo Ah? - csettintett Seung Joon az orrom előtt.
- Igen? - végre sikerült reagálnom.
- Menjünk!
- Oké. - motyogtam, majd kiléptem az ajtón. Dong Woon még mindig ott állt, és engem nézett. Vajon most mit gondolhat?
*********************°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°**************************
Az agyam és a végtagjaim, sőt az egész testem hirtelen kitette a 'Rögtön jövök' felíratú táblát, amint megláttam Seo Ah-t. A szám tátva maradt, attól féltem hogy a végén ki fog folyni a nyálam. Ez egyszerűen lehetetlen! - gondoltam. Egy év...egy éve annak, hogy nem történt semmi izgalmas az életemben, leszámítva azt hogy bekerültem a bandába. Nem veszekedtem és teljes nyugalomban éltem. Erre most újra összehoz minket a sors. Már kezdett kimenni a fejemből, erre most itt áll előttem, ugyanolyan meglepetten, mint én. A haját befestette szőkére, ami először érdekes volt, de jól állt neki. Az öltözködése is másabb lett, a megszokott kényelmes, laza cuccok helyett csinos ruha volt rajta, magas sarkú cipővel. Sokat változott az egy év alatt, mégis...még mindig ugyanolyan. Vajon ő mit gondolhat rólam? Én nem sokat alakítgattam magamon, maximum sötétebb lett a hajam és egy kicsit kispéciztem a stílusomat a debütálás kedvéért.
- Hyung! - rázogatott meg Mir, mikor Seo Ah és a menedzser elmentek. Lehet...hogy járnak? - morfondíroztam.
- Dong Woon? - szólítgatott már Yong Hwa is.
- Hm? - kérdeztem vissza.
- Haver...mi van, vagyis volt közted, és Seo Ah közt? - vont kérdőre Cheon Doong, akit ezentúl Thunder-nek kell hívni, mivel ezt a nevet vette fel művésznévként. Igazából én találtam ki neki ezt a nevet.
- Semmi. - legyintettem, majd fogtam magam és elsétáltam. Most egyedül kell lennem!
Felmentem az emeletre és kiléptem a teraszra. Akkor láttam, hogy Seo Ah és Seung Joon még mindig ott ülnek a tető nélküli autóban, néma csendben.
- Minden rendben? - kérdezte a menedzser. - Inkább...nem akarod elvállalni a munkát?
- Nem, dehogy is. Jól vagyok, és akarom a munkát. - felelte tiltakozva Seo Ah. - Csak...
- Csak?
- Elég nehéz...Dong Woon-nal nem csak sulitársak voltunk...
Most mit fog mondani? Azt, hogy csókolóztunk is? Vagy, hogy kis híján összejöttünk?
- Együtt laktunk egy ideig...
Hát nem épp erre számítottam.
- Ez tökéletes! - csapta össze a tenyerét Seung Joon. - Akkor nem lesz baj, ha beköltözöl egy időre!
- Micsoda? - kiabálta Seo Ah, majd miután észre vette magát, lejjebb vette a hangerőt. - Miért?
- Egy menedzsernek nagyon sok dolga van. Az ő feladata, hogy összetartsa a bandát, hogy elősegítse, hogy összeszokjanak. Neked amolyan családtagnak kell lenned. Meg kell tanítanod őket, hogyan kezeljék a rajongókat és azt hogyan éljenek ezzel. Mondtam neked az órán nem? Neked tündér keresztanyának kell lenned...ehhez pedig az kell, hogy te is és ők is összeszokjanak.
Seo Ah bólintott, majd elfordult és grimaszolt. Ez a jó öreg Seo Ah! - mosolyogtam. Most, hogy újra látom az arcát, vegyes érzelmek kezdenek kavarogni bennem.
Jó lesz ez! - gondoltam. - Újra izgis és fárasztó napjaim lehetnek! Az utolsó esély, nem szabad elszúrnom. Persze azért jó lenne a dolgomra is odafigyelni...
Hosszú idő után, most éreztem ilyet először. Boldog voltam...