12. fejezet

- Seo Ah, ha nem sietsz, elkésünk! - kiabált lentről Seung Min és Ga In.
- Mindjárt! - mondtam szenvedő hangon. Épp a cipőt próbáltam felcibálni a lábamra, kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis egy kicsit kinőttem már, de csak ez az egy ment a ruhámhoz.
- Seo Ah! Mondjam Dong Woon-nak, hogy várjon meg titeket? - kopogott be Ha Ni.
- Mondhatod, de úgysem várom meg, Cheon Doong és a többiek kinn várnak rám. - hallatszott Dong Woon közömbös hangja.
- Tsk! Jellemző.
Gyorsan lebotorkáltam a lépcsőn, de az utolsó lépcsőfokban megbotlottam. Akkorát hasaltam, hogy az nem igaz! De várjunk csak...hogy hogy puhára érkeztem?
Felnéztem és megpillantottam Dong Woon-t, aki alattam feküdt, meggyötört arccal. Omo! Most komoly, hogy ráestem? De mit keresett ott?
- Szerencsétlen nőszemély! - rázott le magáról, majd feltápászkodott és lesöpörte magát. - Borzalmas, hogyan lehetsz ennyire két bal lábas! Ha nem foglak meg, a korházban kötsz ki, a bál helyett. Pff. Bár lehet még ott fogsz ma... - fogta magát és köszönés nélkül kisétált.
- Seo Ah, jól vagy? - jött oda mindenki.
- Igen jól. Semmi baj. - motyogtam, majd én is megigazítottam a ruhámat. Most komolyan..tényleg hogyan lehetek ennyire béna? Nem is csoda, ha Dong Woon folyton piszkál, tényleg két bal lábas vagyok.
- Mehetünk.

- Nagyon szép vagy! - dicsért meg WooHyun, mikor összefutottunk a bejáratnál.
- Te is nagyon jól nézel ki! - viszonoztam, majd együtt Seung Min-nel és Ga In-nel bementünk.
- Ti is jól néztek ki lányok! - bókolt WooHyun utólag.
- Á, köszönjük. - mosolyogtak. Mi négyen jó bandát alkottunk, és érdekes hogy WooHyun egy kicsit sem érezte elnyomva magát miattunk. Remekül kezelte a lányos rohamainkat, és ezért nagyon felnéztem rá. Lehet nem is kéne törődnöm Dong Woon-nal, hiszen itt van nekem ő, aki mindig kedves és ráadásul rohadt jól is néz ki.

Az este nagy részében beszélgettünk és táncoltunk. Dong Woon bandáját leszámítva mindenkivel dőlöngéltem egy sort, nem számított, hogy a legtöbben nem tudtak táncolni, csak ide oda pörögtek, lényegtelen volt, hiszen jól éreztük magunkat. Végül egy lassú számot is lejátszottak, ahol WooHyun felkért táncolni. Eléggé zavarban voltam, de szerencsére mikor megláttam a mosolyát, tudtam hogy mellette nem kell kínosan éreznem magam. A barátom volt, az egyik legjobb, bár ahogy elnéztem őt, ő nem teljesen így érzett. Szemei áthatóan néztek bele az enyémekbe, arcán csodálat tükröződött, és kezei egyre közelebb húztak magához. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a fejével közelít, a szemeit pedig félig lecsukja. Te úristen!!! Meg akar csókolni? Ez még nem is lett volna nagy baj, az viszont elég nagy gáz, hogy én miért nem érzem a pezsgést? Miért nem érzem, hogy hagynom kéne?
- Seo Ah? - futott oda Ga In, majd erőteljesen megtorpant, mikor meglátta a helyzetet. WooHyun hirtelen elkapta a fejét és elkezdett körbe-körbe nézelődni. - Bocsi.
- Semmi baj. Mi az? - kérdeztem elhaló hangon.
- Jött egy sms-ed. Azt hiszem Dong Woon írt. - húzta el a száját.
- Bocsi. - szavatkoztam WooHyun-nak félénken. Dong Woon! Köszönöm! Most az egyszer jót tettél velem!
Gyorsan megnyitottam a postaládámat.
"Szerencsecsomag! Segítségre lenne szükségem...Kissé homályos lett a világ, te látsz valamit? Én alig...kinn vagyok az udvaron..."
Hát ez tuti, hogy részeg! - gondoltam, majd hangosan fújtattam egyet és felkaptam a kardigánomat.
- Egy pillanat, valamit el kell intéznem. Addig szórakoztassátok WooHyun-t, légyszi. - mondtam a lányoknak, majd kifutottam az iskola udvarára.
Nem csak én, hanem mások is kinn voltak, egyesek cigiztek, mások a sarokban smároltak, de Dong Woon-t nem láttam sehol, pedig már körbejártam az egész sulit. Végül a tenisz pálya mellett találtam meg, fejét lehajtva lenn ült a földön.
- Szerencsecsomag? - emelte rám a tekintetét. Látszott rajta, hogy nincsen teljesen magánál. Vajon mit ihatott?
- Jól vagy? Bepiáltál? - nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem. Ahelyett, hogy megfogta volna, belecsapott és idétlenül elvigyorodott.
- Add már a kezed, felsegítelek! - erőszakoskodtam, de hirtelen megragadott és lerántott magához, így beleestem az ölébe. Az az érzés, ami akkor úrrá lett rajtam, leírhatatlan. Az arca ott volt tőlem öt centire, a karom a mellkasához simult, a fenekem meg a combjain pihent. Na jó, ez nagyon nem jó így!
Próbáltam szabadulni, hiszen úgy éreztem, hogy menten szétrobban a fejem, de ő nem engedett.
- Tudod...nagyon csinos vagy ebben a ruhában... - a hangja emlékeztetett a filmekben szereplő alkoholistákéhoz, ezért nem vettem komolyan amit mond.
- Engedj már! - nagy nehezen  kikecmeregtem az öléből, majd szigorú tekintettel méregetni kezdtem. Nagyon jól nézett ki a sötétszürke öltönyében, még úgy is, hogy koszos volt és részeg. Magamban megtárgyaltam, hogy nem hagyhatom most egyedül, a végén még valami ostobaságot csinál. Mellesleg, ő mindig segített az ilyen helyzetekben. Ennyivel tartozom neki. Ő is felállt, bár egy kicsit megszédült, de akkor odasiettem hozzá és megfogtam. Hiba volt. Ő belém kapaszkodott, úgy hogy közben átölelt és a szemei pedig az enyémeket kezdték el keresni. Hülye létemre hát persze, hogy belenéztem sötétbarna tekintetébe, amitől kis híján én is beleszédültem. Így álltunk néhány másodpercig, de én már kezdtem nagyon zavarban lenni, ezért elkaptam a tekintetem és eltávolodtam tőle.
- Amúgy jót bulizol azzal a seggfejjel? - csuklotta.
- Micsoda? - Remélem rosszul hallottam, és nem azt mondta WooHyun-ra, hogy seggfej. Még csak nem is ismeri!
- Tudod..arról a kujon-WooHyun-ról (vujon-nak kell ejteni) beszélek...
- Hogy jössz te ahhoz, hogy le seggfejezd? - fakadtam ki. - Inkább te vagy az! Komolyan mondom, hogy hihetetlen mekkora egy tuskó, egoista... - csak úgy jöttek belőlem a fél év alatt felgyülemlett szitkok, egyszerűen képtelen voltam visszatartani.
Hirtelen azt vettem észre, hogy Dong Woon a falnak nyom, és az arcát az enyém elé tolja, így alig választott el minket két centiméter. Rögtön abbahagytam a káromkodást és rémült szemekkel figyeltem, hogy mit fog tenni.
- Ha egoista, arrogáns szemét vagyok, akkor mégis miért vagy zavarban ha egy kicsit is közeledek hozzád? - a tekintete már nem volt annyira üveges, olyván tűnt, hogy teljesen kijózanodott. - Miért ver hevesebben a szíved?
Itt a vég! Éreztem, hogy a lábaim remegni kezdenek, miközben egyre közelebb hajol, és átszeli azt a kicsinyke távolságot, ami eddig volt közöttünk.
- Miért nem ellenkezel? - a hangját már csak eltompulva hallottam, mintha teljesen eltűntem volna e világból.
- Ellenkezem. - nyögtem ki erőtlenül. - Hagyjál békén! - siralmas ellenkezés volt ez, senki sem hihette, hogy komolyan gondolom.
- Nem eléggé. - nyögte, majd az ajkait hevesen az én számra tapasztotta. Istenem!!! Biztos, hogy nem álmodom? Most komolyan Dong Woon-nal csókolózom? Az örök ellenségemmel, akit mindig kritizáltam és megvetettem? Hogy vagyok képes itt állni, és hagyni, hogy ezt tegye?
Mivel én nem csuktam be a szemem, a rémülettől és meglepettségtől, így láthattam hogy Dong Woon viszont teljesen beleéli magát, szemeit pedig lehunyta. Fél perc után felemelte a fejét, és pajkosan rám mosolyodott, majd újra megcsókolt, de ezúttal már én is lecsuktam a szemem, és átadtam magam a csodálatos érzésnek. Most már felesleges volt titkolnom, azt hogy vonzódom hozzá. Nagyon nagyon. Senki másnál, még WooHyun-nál sem, csak őnála éreztem ezt...
- Seo Ah? - szakított félbe minket Woohyun. Jajj, nee! Ez nem lesz jó... Úgy röppentünk szét, mintha valami bűnt követtünk volna el az előbb. Mondjuk...ha jobban belegondolok, ez az is volt...
- Mit művelsz? - ezt a kérdést Dong Woon-nak intézte, aki meglepő módon kuncogni kezdett. Várjunk csak...
- Ne aggódj, szőke herceg! Csupán csak unatkoztam. El kellett ütnöm addig az időt valamivel. - majd rám kacsintott. - Nem komoly, csak maerong!
Micsoda? - ordibáltam magamban. Akkor és ott úgy éreztem, hogy ennyire még sosem vágtak át, ennyire még senki sem volt kegyetlen hozzám, kivéve az anyám, amikor elhagyott. Szóval Dong Woon-nak ez az egész csak átverés volt? Csak játszadozott!
Köpni-nyelni nem tudtam, az a tény hogy az előbb bűnt követtünk el, nagyon is igaznak bizonyult. Bűnös vagyok! Nem szabadott volna...
- Te szemét! - WooHyun úgy neki indult, hogy ha akartam volna, sem tudtam volna visszafogni, akkorát behúzott Dong Woon-nak, hogy ő majdnem hanyatt esett.
Azért volt benne még annyi, hogy visszaálljon és ő is behúzzon egyet WooHyun-nak.
- Ne csináld! - ugrottam WooHyun elé, így én kaptam az öklöst és nem ő. Úgy dőltem el, mint egy zsák, egyenesen bele WooHyun karjaiba.
- Seo Ah! - szólítgatott. - Aigoo! Jól vagy? Miért jöttél elém?
- Seo Ah! - ez Dong Woon volt. - Jézus, vérzik az orrod!
- Húzz arrébb, ezt te okoztad! - hurrogta le WooHyun.
- Miért avatkoztál bele?!
- Miért vágod át?! Ez a viselkedés egy gerinctelen férfira vall. Undorító!
*********************°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°*********************
Nem ellenkezhettem, annak a srácnak igaza volt. Gerinctelenül viselkedtem az előbb. Nem kellett volna megcsókolnom, pláne nem kétszer. De mit tehettem volna? Ösztönös volt, csak úgy jött belőlem. Sokszor csókolóztam már, de ez most más volt. Mostanáig nem éreztem ilyen bizsergést. Ách, lehet az alkoholtól van! Valószínű.
- Haza viszem! Add át! - mondtam.
- Hogyne! Felejtsd el! Azt hiszed ilyen hamar elfelejtem, hogy behúztál neki?
- Egy házban lakunk, logikus, hogy nekem kell haza vinnem. Mellesleg ...te el sem bírnád... - mutattam a karjaira. Nem volt vékony, de azt bizton állíthatom, hogy én erősebb vagyok nála.
- Fogalmam sincs, hogy tud megtűrni téged Seo Ah! Lehetetlen egy fickó vagy. Nem értem, hogy mit lát egy olyanban, mint te... - hirtelen abbahagyta, mint aki rájött, hogy talán túl sokat mondott.
"Nem értem, hogy mit lát egy olyanban, mint te... "
Ez azt jelenti, hogy...kedvel? Ááá, biztosan nem! Hiszen mindig fújtat rám, és nem bír meglenni mellettem huzamosabb ideig. De akkor mégis, mi mást jelenthet?
- Én viszem haza! - WooHyun felkapta és elindult vele.
- Én viszem haza! - ismételtem meg, majd kivettem a kezéből. Csodálkoztam, hogy hagyja.
- Ha még egy haja szála is meggörbül, kinyírlak, erre megesküszöm! - fenyegetőzött.
- Hát ennyire szereted? - szaladt ki a számon a kérdés. Totál hülyén éreztem magam, mi vagyok én lány? Miért beszélem én meg ezt egy idegennel?
- Sejthettem volna, hogy te nem ismered ezt az érzést. - forgatta a szemeit. - De igen, szeretem. És ma meg is mutattam volna, ha te nem lépsz közbe.
Gondolom ezt most úgy érti, hogy megcsókolta volna ma este...Aigoo! Akkor még jó, hogy közbe avatkoztam.
- Erre egy olyan valaki csókolta meg, aki csak unatkozott és úgy gondolta, hogy vele eljátszadozhat. Nem esett volna le, hogy emiatt lelkileg meg is sérülhet? Te tényleg nem ismered a nőket? Pedig úgy hírlik, hogy vagy nőcsábász vagy, és mégis ilyet nem tudsz? Belegondoltál, hogy mi van ha esetleg kedvel téged?
- Tuti, hogy nem kedvel, hiszen folyton marjuk egymást, ahol érjük. - vetettem fel az egyetlen logikus érvet, ami létezett. Nem lehet, hogy Seo Ah kedveljen engem!!!
- Ostoba! - mondta WooHyun cinikusan. - Pont ezért. Te nem is ismered őt... Mikor én közeledtem felé, látszott, hogy legszívesebben visszakozna, de nálad...
Lenéztem a kezemben jajveszékelő Seo Ah-ra. A homloka ráncos lett, mégis...nagyon szép volt, még vérző orral is. Aigoo! Miért történik ez?
- Vigyed haza, és lásd el! Holnap leellenőröznöm, hogy jól van-e.
- Nem vagy az apja!
- Nem, viszont ÉN akarok gondoskodni róla, de sajnos vagyok olyan szerencsétlen, hogy nem az én házamba lakik.
- Na aggódj! Nem sokáig leszek már vele egy házban. - már megint sokat beszélek.
- Remélem is, hogy hamar megszabadul tőled. Nem vagy rá jó hatással... - mormolta WooHyun, majd fogta magát és elsétált.
Újra lenéztem Seo Ah-ra, aki már kicsit kijózanodott és kinyitotta a szemét.
- Nagyon fáj az orrom. - motyogta.
- Mindjárt hazaviszlek.

Egészen a házig, a karomban vittem, miközben ő hangosan nyögdécselt a fájdalomtól. Tényleg ekkorát ütöttem volna?
- Sajnálom. - suttogtam, de kétlem, hogy felfogta.
- Tuskó!
Erre csak mosolyogni tudtam. Ez a jó öreg Seo Ah! Jó tudni, hogy még mindig magánál van. Tényleg nagyon nagyon sajnálom....