Másnap suliban elárultam Seung Mi-nak, hogy mi történt velem előző nap, de megígértettem vele, hogy tartja a száját. Először kicsit duzzogott, amiért nem hívtam fel tegnap, de túl fáradt voltam és hamar bealudtam. De mikor meghallotta a hírt, leesett az álla, a szemei meg akkorák lettek a csodálkozástól, mint két teniszlabda. Végülis nem ígértem meg Yoseobnak, hogy hallgatok, és Seung Mi-nak muszáj volt elmondanom, nem bírtam magamban tartani. Ő sem értette az egészet, hogy mégis mi a csudának csinálja ezt Yoseob. Aztán meg ellátott jó tanácsokkal, hogy mit csináljak, ha véletlenül, ne adj isten, megint kettesben maradok vele.
- Hiszen Yoseob nem emberevő szörnyeteg, hanem csak egy srác - magyarázta Seung Mi. Legfőbb jó tanácsai közé, a "Maradj nyugodt", a "Nézz a szemébe bátran, nem harapja le a fejed!!!" és a "Ne légy hülye" tartozott. Kösz szépen, Seung Mi. 
Yoseob úgy viselkedett, mint mindig, vagyis egy pillantást sem vetett rám. Órákon titokban papírgalacsinokat dobált Hong Ki-val a szegény szerencsétlen So Dong Hee fejére, aki a suli legegyügyűbb gyereke. A srác olyan kis esetlen és nyeszlett, hogy általában mindenki csak nevet rajta, és amikor az észt osztogatták, ő biztos, hogy nem sokat állt sorba. Az ebédlőben ma ugyan elmaradt a mogyoró-dobálás (talán Yoseob tanult a tegnapi esetből), de a csodálóik most sem maradtak el mellőlük. Vajon Yoseob tényleg azt gondolja, hogy a suliban majd kevésbé lesz népszerű, ha kiderül, hogy dolgozni jár? És vajon miért ilyen fontos neki a népszerűsége? Hát fogalmam sem volt.
A kedd és a szerda sokkal gyorsabban telt el, mint általában szokott, és már el is jött a csütörtök, az első hivatalos munkanapom. Sang Woo rögtön azzal fogadott, hogy szombaton egy esküvőt tartanak a hotelban és ezért korábban kell majd bemennünk, hogy mindent idejében előkészítsünk a mulatozásra. Ezután egész délután a szobákban húztam le a szennyes és fel a tiszta ágyneműt, valamint kiporszívóztam, letöröltem a port és összeszedtem a szemetet. Yoseob szinte eszembe sem jutott és nem is futottam össze vele, csak mikor végre végeztem, és elindultam haza, akkor láttam őt a buszmegállóban. Épp felszállt a buszra, amit én hagytam elmenni, mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy fussak utána. Ahogy a busz elment mellettem, Yoseob feje felém fordult. Felemelte egyik kezét és intett egyet felém. Most.. nekem integetett? Hátrafordultam, hogy ellenőrizzem, talán valaki másnak intett, de nem volt körülöttem senki az utcán. Lassan elmosolyodtam, de mire visszainthettem volna, a busz már elhúzott. Kellemes meglepetést okozott most nekem ez, mivel az iskolában egész eddig úgy csinált, mintha nem tudná, hogy én vagyok az.
 Anya nem volt otthon, mikor hazaértem, biztos még ő is mindig dolgozik szegény. Miközben kerestem valami ehetőt a hűtőben és felvonszoltam magam a szobámba, felhívtam Seung Mi-t és elcsevegtünk kicsit.

*

- Lee Min Hwa, Na Jong Min, Yang Yoseob, Choi Min Hoo.. - sorolta a neveinket Sang Woo, amikor szombaton reggel felsorakozott a személyzet. - Ti pincérek lesztek az este folyamán, de addig a terítésben és a díszítésben vesztek részt.
Volt a hotelban az étterem mellett egy hatalmas terem, ami pont az ilyen események lebonyolítására volt alkalmas, mint egy esküvő. Az esküvőszervező dirigált minket, hogy mit hova tegyünk. Ki kellett alakítani egy színpadot a zenekarnak, táncparkettet a násznépnek, és asztalokat, székeket behordani, díszítéseket felrakni. A virágok gyönyörűek voltak, fehér és sárga rózsák az étteremi asztalokon, a terítők is mind hófehérek halványsárga szalvétákkal és gyertyákkal kombinálva.
- Ha ilyesmivel jár egy esküvő, én tutira nem házasodom meg - jelentette ki Jong Min, mikor már körülbelül a százötvenedik szalvétagyűrűt hajtogattuk. - Miért nekünk kell ezt csinálni? - nyavalygott.
- Mert mi vagyunk a személyzet - világosítottam fel. - Ha Sang Woo meghallja, hogy itt nyavalyogsz, jól fenékbe billent és mehetsz mosogatófiúnak a konyhába. Ezt akarod?
- Az is jobb, mint ez az átkozott pepecselés ezekkel a szalvétákkal - morogta Jong Min.
Pár percig folytattuk, de mikor Jong Min meglátta a közeledő Yoseob-ot, rögtön lecsapott rá.
- Hé, Yoseob-shi - mondta hízelgő hangon. - Átvennéd ezt? Nekem lenne egy kis dolgom a... 
- Na mi van, Jong Min-hyung, meguntad a szalvétákat? - vigyorgott rá Yoseob, Jong Min meg elhúzta a száját, amiért Yoseob ilyen könnyen átlátott rajta. - Menj csak, átveszem.
- Köszi! - Jong Min hátbaveregette Yoseob-ot hálája jeléül és elsietett. Yoseob odaállt mellém, megfogott egy szalvétát és nagy odafigyeléssel hajtogatni kezdte. A pillantásom odaragadt a kezeire, olyan szépek voltak. Nem is tudom, lehet-e egy fiú esetében azt mondani, hogy a kezei szépek, de az övé az volt. Hosszú ujjai kicsit szögletesek voltak és a gyűrűsujján egy ezüst gyűrűt viselt. Lenéztem a saját kezeimre, ami pici volt rövid és tömzsi ujjakkal. Naná. Nem elég, hogy ő aranyos és jóképű, de még a kezei is tökéletesek.
- Min Hwa? Mit nézel úgy a kezeiden? - kérdezte Yoseob, mire felkaptam a fejem.
- Ja, umm, semmit... folytassuk.
- Te szereted az esküvőket? - érdeklődött kis idő után.
- Oh igen! Bár..nyilvánvalóan jobban szeretek vendég lenni.  - lelkesedtem és elábrándoztam, ahogy eszembe jutott egy régi emlék. - Emlékszem, a nagynéném esküvőjén én voltam a koszorúslány kislány koromban, és milyen szép ruhám volt...legalábbis akkor úgy gondoltam. Habos-babos.... nem hiszem, hogy ma már felvennék olyat...
Yoseob elmosolyodott és az arcomat fürkészte. - Biztos nagyon aranyos voltál. 
- Hmm... - nem jutott eszembe semmi értelmes válasz. Zavartan fordultam el. - Izé.. anya is ezt mondta...
Nagyon frappáns vagy Lee Min Hwa! - gratuláltam magamnak gondolatban.
Ezek után egy szó nélkül csináltuk tovább a dolgunkat. Lassacskán mindennel készen lettünk, minden a helyén volt élére állítva. Visszavonultunk a pihenőszobába egy kicsit lazítani, mielőtt jön a násznép. Ma pincér-egyenruhát kaptunk, amibe gyorsan átöltöztem a mosdóban. Utána rohantunk a konyhába és megkaptuk az utasításokat. 
A vendégek megérkeztek, kezdődhetett a lakodalom.

*

- Tudom én, hogy a vendégnek mindig igaza van, de ha az az ember még egyszer odahív valami ostoba, kicsinyes, apró "probléma" miatt, akkor komolyan nem tudom, mit csinálok! - fakadt ki Yoseob, amikor visszatért a konyhába üres tálcájával a kezében. Egy középkorú úr egész este nem hagyta békén, mert vagy a levese volt hideg, vagy a főételben talált valamit, ami nem tetszett neki, vagy az evőpálcikáival volt a gond, vagy... és ez így ment már mióta. Yoseob a hajába túrt. Egy perc nyugalma sem volt az este folyamán és már halálosan fáradt volt, pedig még csak este 10 felé járt az idő, a vendégek még csak most lendültek bele az ünneplésbe. 
- Nyugalom, Yang Yoseob - szólt oda neki Sang Woo. - Most menj, kapsz egy kis pihenőidőt. Szólj Lee Min Hwa-nak, ő is kap.
- Ez az! - sóhajtott fel Yoseob. - Köszönöm, sunbae. - Leoldotta magáról a kötényét, levágta egy üres sarokba, megragadott egy tál pogácsát és Min Hwa keresésére indult. A lány épp pezsgőt kínált körbe, de ahogy Yoseob ránézett, látta, hogy ő is fáradt már. 
- Lee Min Hwa! Tedd le azt a tálcát, Sang Woo-sunbae pihenőidőt adott neked és nekem.
Min Hwa szemei felragyogtak a fiú szavai hallatán. 
- Yeah - mondta felélénkülve. Lerakta a pezsgőstálcát az első asztalra, ami szembe jött vele. - Éhen halok, ennem kell valamit.
- Nálam van pogácsa - mutatta Yoseob a kezében tartott tálacskát. - Kérsz?
- Aha - mondta a lány és a pogácsák felé nyúlt.
- Várj, ne itt, menjünk ki a friss levegőre. - húzódott hátra Yoseob. - Már elegem van ebből a helyből. 
Yoseob elindult, Min Hwa pedig követte. Végül a szabadtéri medence mellett kötöttek ki, ahol épp senki sem járt. A medence mellett lehuppantak két napozóágyra és elkezdték majszolni a pogácsákat. Min Hwa nem nagyon nézett Yoseobra, magába fordulva ücsörgött és tekintetét a medence vizére szegezte. Yoseob elgondolkodva nézett a lányra. Miért érzi mindig úgy, hogy a lány zavarban van, ha vele találkozik? Pedig semmi különöset nem csinál... Ha a múltkor nem futnak össze az osztályajtóban, utána meg nem kerülnek mindketten ide, Yoseob valószínűleg fel sem figyelt volna a lányra, pedig tulajdonképpen egész aranyos. Csak túl félénk. Vagy csak vele ilyen? Hisz látta, hogy Jong Minnel milyen jól elvoltak ott a szalvétáknál... Min Hwa felszabadultan beszélgetett és nevetgélt a fiúval, és egyáltalán nem tűnt úgy, mintha különösebben zavarban lenne. 
A csend kezdett hosszúra nyúlni közöttük és már mindketten érezték, hogy mondani kéne valamit. Yoseob már épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de a lány hamarabb szólalt meg.
- Yoseob - fordult felé Min Hwa.
- Igen?
- Tudom, hogy... nem ismerjük egymást meg tulajdonképpen semmi közöm hozzá, de... tulajdonképpen te miért vagy itt? - kérdezte Min Hwa.
Ez volt az, amire nem igazán akart válaszolni. Most mondja azt, hogy az apja kényszeríti rá, mert azt akarja, hogy egy napon átvegye a vállalatát, de előtte fegyelemre és felelősségtudatra kell nevelnie a fiát, mert úgy gondolja, nem elég érett a gondolkodása és a viselkedése? Yoseob-nak nagyon fájt, hogy az apja ezt gondolja róla, mert ő igenis keményen küzdött, csak épp nem azért, amit apja elképzelt neki, hanem a saját álmaiért, amit eddig csak a barátaival és a nővérével osztott meg. Ezt azért mégsem akarta elmondani egy jóformán idegen lánynak, hiába jártak egy iskolába. De talán ha az igazság egy részét elmondja, az is elég. 
- Azért jöttem ide, mert - kezdte lassan - a szüleim szerint jót tesz, ha egy kicsit... megtanulom milyen a való világ.
- Oh. Igen.. értem - felelte a lány.
- Na és te? - kérdezte Yoseob, hogy elterelje magáról a figyelmet.
- Én? Én csak azért jöttem dolgozni, hogy pénzt keressek - felelte egyszerűen Min Hwa. Felállt a napozóágyról, a medence szélére sétált és megint a vízbe bámult. Yoseob, maga sem tudta miért, odasétált mellé.
- Mit nézel a vízben? - kérdezte.
- Csak azt nézem, ahogy megcsillan rajta a lámpák fénye - mondta Min Hwa, aztán hirtelen kuncogni kezdett. - Érdekes, hogy a tévésorozatokban mindig van egy medencés jelenet, ahol a két főhős együtt esik bele a vízbe, nem?
- Ja tényleg! Vagy a lány esik csak bele és a fiú kimenti - helyeselt Yoseob, aztán hirtelen aggódó képet vágott és eltúlzott gesztusokkal színészkedni kezdett: - "Ah! Te vagy az én hősöm! Nem is tudom, mi lenne velem nélküled, kedvesem..." - Yoseob hangja a végére nevetésbe fulladt és Min Hwa is felkacagott.
- És kész a nagy szerelmi jelenet - vágták rá egyszerre és nevetni kezdtek. 
Egyszer csak valami suhogó hang hallatszott és Min Hwa felsikoltott. Nagyot ugrott oldalra ijedtében, egyenesen neki Yoseobnak, aki épp a lány felé fordulva állt, így Min Hwa egyenesen Yoseob mellkasának ütközött. Úgy látszott, ettől még jobban megrémült, mert rögtön elhúzódott, de a nagy forgolódásban elvesztette egyensúlyát és megbotlott a medence szélében. Karjaival kapálózva próbálta visszanyerni stabil helyzetét, de már semmi nem segített rajta és a medence felé dőlt.
- Vigyázz! - kiáltott rá Yoseob és a lány karja után kapott, de csak azt érte el vele, hogy Min Hwa őt is magával rántotta. Nagy csobbanással estek a medence vizébe, mint a tévésorozatokban, amit alig egy perccel azelőtt figuráztak ki.

*

A hideg víz azonnal átjárta minden porcikámat, ahogy ebbe a hülye medencébe estem. A szemembe és az orromba víz ment és hirtelen úgy éreztem megfulladok. Kezeimmel kapálózva igyekeztem minél gyorsabban a felszínre jutni. Mégis hogy lehetek ilyen szerencsétlen??? Az az idióta denevér tehet az egészről! Azt hittem szívbajt kapok, ahogy megláttam, hogy felém repül. Ráadásul még Yoseobot is magammal rántottam!
A víz szerencsére nem volt mély, tulajdonképpen leért a lábam, amikor végre sikerült felevickélnem a levegőre. Nagyokat lélegeztem, mindenemből csurgott a víz, a hajam ázottan lógott az arcomba és vizet prüszköltem. De Yoseob sem nézett ki jobban. Vagyis... dehogynem nézett ki jól!!! Fehér inge átázott és rátapadt a felsőtestére. Csak néztem.. De.. Omo! Ha neki átlátszik, nyilván nekem is. Rémülten néztem magamra és a felsőtestem elé kaptam a kezem.
- Jól vagy? - kérdezte Yoseob szemöldökráncolva.
- Semmi bajom.
- Mi a fene volt ez?
- Denevér! Majdnem nekem szállt! Komolyan, ennyire volt tőlem! - mutattam az ujjaimmal kb. 5 centis távolságot felvéve.
- Na még jó, hogy nem harapta le a fejed - bökött meg csipkelődve.
- Mianhae - mondtam a szemébe nézve.
- Semmi baj... de most mi a túrót csináljunk?
- Talán öltözzünk át. De próbáljuk meg elkerülni Sang Woo sunbae-t - javasoltam. Tutira leszedné a fejünket, ha így látna meg minket. Hátrasimítottam a hajam a fülem mellől és ahogy az ujjaim a fülemhez értek, megfagytam a rémülettől. Aigoo!!! A fél fülbevalóm nem volt meg! A legkedvencebb, legkedvesebb fülbevalóm, amit még apukám vett, mikor megszülettem, hogy ha betöltöm a 15-öt, majd megkapom. És most elveszett!!
- Mi a baj? - kérdezte Yoseob, aki észrevette az arckifejezésemet.
- Elveszett a fülbevalóm! A kedvencem!
- Hogy néz ki?
- Ezüst és egy rózsaszínes gyöngy van benne.
- Megkeresem - mondta Yoseob és nagy levegőt véve a vízbe bukott.
Összeszorult szívvel néztem, ahogy a vízben kutat és közben és is mindent alaposan megszemléltem. De hiába, nem találtam. 
- Nem találom - mondta Yoseob, ahogy feljött a felszínre.
- Próbáljuk együtt - javasoltam - több szem többet lát.
Tíz percig vizslattuk a vizet, de semmit nem találtunk. Kétségbeesetten és összetört szívvel másztam ki a medencéből. Nagyon fontos volt nekem az a fülbevaló. Az volt az egyetlen dolog, ami apukámhoz kötött, és most az is elveszett. 
- Ne bánkódj - próbált vigasztalni Yoseob - Talán majd vehetsz egy újat...
- Nem vehetek újat! - válaszoltam kicsit hangosabban, mint szerettem volna és Yoseob is meglepődött egy pillanatra, hogy így ráförmedtem. - Ne haragudj. És köszönöm. Tényleg.
- Ugyan.
- Csak tudod.. az a fülbevaló pótolhatatlan és nagyon fontos nekem - magyaráztam.
- Egy fontos valaki..? - kérdezte Yoseob halkan. Bólintottam. -Igazán sajnálom, Min Hwa.

*

Sang Woo tényleg nem volt elragadtatva tőlük, de Min Hwa gyászos képét látva nem kérdezett semmit, csak hazaküldte őket. Elköszöntek egymástól, és Yoseob gyorsan átöltözött az utcai ruhájába. Jó érzés volt tiszta, száraz holmiba bújnia, de rossz érzéssel töltötte el, ahogy látta Min Hwát így elszomorodni a fülbevaló miatt. Látszott a lányon, hogy tényleg nem csak hisztizik, hanem komoly érzelmek fűzik az ékszerhez. Vagy ahhoz, akitől kapta. Yoseob maga sem tudta miért, de szerette volna, ha a lányt megint mosolyogni látja, mint az előtt, hogy beleestek a vízbe.
Visszamegyek, mégegyszer megnézem - határozta el a fiú. Gyorsan kiment a medencéhez és megállt a napozóágyaknál. Talán itt esett ki, mikor ettek. Sötétben elég nehéz volt, és alig látott valamit, hiába égett tőle tíz méterre egy lámpa. Nem talált semmit, aztán továbbment a medence széléhez, ahol álltak. Lehajolt a földre és kutakodni kezdett. Felcsillant a szeme, ahogy meglátta a pici kerek fülbevalót, amiben 3 apró ezüstös kő mellé egy rózsaszín igazgyöngy volt foglalva. 
- Megvan! - kiáltott fel izgatottan. Két ujjával felcsippentette az ékszert és szemügyre vette. Tényleg nagyon szép - gondolta Yoseob és elmosolyodott. - És hogy fog neki Min Hwa örülni!!
Boldogan indult haza, mert megtalálta, amit keresett.