7. fejezet

- A francba Seo Ah, jó lenne, ha felkelnél már! - ütögette valaki az arcomat. Jó ideje volt már annak, hogy utoljára elájultam, ezért nagyon furcsa érzésem volt, mikor megpróbáltam kinyitani a szemem.
- Alig látok. - suttogtam. - És nagyon lüktet a fejem.
- Fel tudsz állni? - kérdezte Dong Woon, mire megráztam a fejem. Még levegőt is alig kapok, nem hogy felálljak. Amúgy még azt is el tudom képzelni, hogy képes és újra edzésre kényszerít. Biztosan ez is a sok edzés és a kevés folyadékfogyasztás miatt van. Itt vagyok minden nap kora délutántól estig, apámat minden este csak két percig láthatom, amíg felmegyek a lépcsőn, mint egy két lábon járó zombi.
- Karolj át!
- Mi? - erre jobban kinyilott a szemem. Azt hittem, hogy Dong Woon megint csak szivatni akar, de mikor ránéztem láttam az arcán a komolyságot. Nem viccelt!
- De...nem bírsz el. - kerestem az egyetlen kézenfekvő kifogást, ami létezett.
- Úgy beszélsz, mintha az a WooHyun vagy ki a fene erőssebb lenne nálam...
Bocsi, lemaradtam, hogyan is jött most ide WooHyun?
- Nem tudom, még nem fogtam meg az izmait... - Upsz, ez csak úgy kicsúszott a számon. Úgy látszik, hogy nagyon nem vagyok beszámítható állapotban, talán inkább be kéne fognom és azt tennem, amit mondd. Csak most az egyszer.
- Érdekes is lenne, ha már letapiztad volna. Az nem rád vallana. - kuncogott, majd hirtelen felkapott a karjaiba.
Így vitt egészen hazáig. Jézus! Lehetnek ám biczói, ha csak ilyen könnyedén hazaszállított. Igaz néha nyavalygott, hogy miért vagyok ilyen nehéz és hogy ezt még vissza kell fizetnem neki. Sőt még azt is mondta, hogy macskámból csinál párnát, bár nem igazán értettem hogy ez most hogy jött ide.

Mire hazaértünk, már beesteledett, az alsó szinten pedig már nem volt senki. Vajon Ha Ni-ék nem aggódtak értünk?
- Ya! Seo Ah! Ébredj! - fektetett le a kanapéra Dong Woon.
Még mindig kómás voltam, de az arca közelsége megrészegített. Miért váltja ki ezt belőlem? Ez az undok majom... Folyton csak veszekedtünk, olyan bunkó volt, most mégis törődik velem, mintha tényleg lennének emberi érzései. Hogyan lehetséges ez? A beképzelt és arrogáns Son Dong Woon, akit már harmadik éve, hogy megvetek, most itt térdel előttem és a nevemen szólítgat. Miért érzem, hogy pillangók repkednek a gyomromban, ahányszor csak kimondja a nevem? Aigoo!...
*****°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°*******
Omo! Milyen sápadt! Mit tegyek?! Hozzak vizet? Legyezzem? Vigyem fel? Istenem mondd meg hogy mi tévő legyek! Szörnyű így látni, olyan gyenge.
Seo Ah feje lehanyatlott a karomról, amiért először megijedtem, de aztán láttam hogy csak elalszik.
- Ez az én hibám! Sajnálom! - mondtam, mikor már megbizonyosodtam róla, hogy tényleg alszik. Nem bírtam volna a szemébe nézni, és úgy mondani. Ahhoz voltam szokva én is, és ő is, hogy veszekszünk és piszkáljuk egymást, én sosem voltam ilyen érzelgős. Kivéve, ha azokról volt szó, akiket...
- Aish!!! Aish!!! Aish!!! Dong Woon! - legszívesebben kitéptem volna az összes hajam, mérgemben. Miért van ez? Mi történt velem hirtelen? Akárhányszor megmentem, valami mintha belül...megmozdulna. Furcsán érzem magam. Lehet beteg leszek?
Seo Ah tincsei eltakarták az egész arcát, ami nagyon zavart, ezért vettem a bátorságot, és eltűrtem. A haja selymes volt és vizes az izzadságtól.
- Keményen közdöttél... - suttogtam a sötétben. Csak a Hold fénye világított be az üvegablakon, így még sem volt vak sötét. Épp elég volt, hogy láthassam Seo Ah fáradt, ugyanakkor nyugodt arcát. - Az én hibám, hogy elájultál.
"Nem tudom, még nem fogtam meg az izmait... "
Halkan felnevettem az őszinteségén. Nyílván nem tudta, hogy mit beszél, mivel nem volt magánál, de ez a kijelentés annyira imponált nekem, hogy nem bírtam visszatartani a vigyorgást. De, amint jobban belegondoltam, hogy ez még nem jelent semmit, hiszen csak pár hete ismerkedtek meg, később az a csávó biztosan rá fog nyomulni. Már most is látszódott, hogyan néz Seo Ah-ra. Mellesleg neki sem volt teljesen közömbös.
- Aish!
- Dong Woon? - anyám hangja hallatára kishíján kiugrottam az ablakon.
- Aigoo! Mit művelsz??? - hurrogtam le. - Majdnem meghaltam miattad. - a szívem, majdnem kiugrott a helyéről.
- Csak nem rossz a lelkiismereted? - méregetett gyanús tekintettel. - Omo! Seo Ah! Mi a baja?
- Shh! Alszik! Menj fel, mindjárt megyek én is.
- Hozd fel! A szobájába...
- Gerincsérvet fogok kapni. Csak nem akarod azt, hogy ilyen korán korházba kerüljek...
- Egy emelet. Nem lehetsz ilyen puhány. Gyerünk! - azzal felfutott a lépcsőn, hogy előkészítse Seo Ah ágyát.
Nagy nehezen felkaptam, de véletlen felébresztette.
- Shh! Shh! Aludj!
Akkorát ásított, mint egy kiscica, majd arcát a mellkasomhoz dörgölte.
- Valahogy az a sejtésem, hogy ezt reggelre nagyon meg fogod bánni... - mosolyogtam.
*****°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°*****
Az éjszaka közepén ébredtem fel. Nem tudom, hogyan és miért, de egyszerre a szobámba találtam magam. Nagy nehezen feltámaszkodtam és lesétáltam az alsó szintre, vízért.
- Aigoo! Mindjárt kiszáradok...  Te jóságos úristen! A macska bajszára! A frászt hoztad rám!
Amikor felkapcsoltam a villanyt, és megláttam Dong Woon-t, ahogy ül az asztalnál és tejet iszogat. Rádaásul fekete felsőben van, azt hittem valami betörő.
- Miért nem alszol? Hogy lehet egyáltalán hogy már magadnál vagy? Pár órája még csipkerózsikát játszottál...
- Micsoda? - kivettem a kancsót a hütőből és töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet.
- Beájultál. Kikészített az edzés. - horkant fel. Bár inkább röhögésnek hallatszott.
- A te botrányos kiképzőtanfolyamodnak hála, igen. Nagyon fárasztó volt ez a hét. - sóhajtottam.
- Amióta itt vagy, mindegyik hét fárasztó.
Kidugtam a nyelvem, mire egy grimaszt kaptam vissza.
- Mi...mi az ott??? - nem tudtam elképzelni, hogy mi a baja. Úgy beszélt, mint aki szellemet látott. Először nem is vettem komolyan, gondoltam hogy megint csak belőlem akar hülyét csinálni.
- Én vagyok. Tudod...már szinte zombi lettem miattad... - nem néztem rá, csak ittam tovább. Dong Woon viszont egyre hisztisebb lett.
- De az ott egy...egy...?
Odakaptam a szemem, és csak azt láttam hogy Dong Woon már az asztalon áll és ijedt arcot vág.
- Mégis mi a...? - kezdtem.
- Ááááá! Aish!!! Takarod innen! Segítség!!!! Aisssssssh! - elkezdett fejvesztve rohangálni, mint egy őrült. Én csak tátott szájjal néztem, ahogyan...
Hirtelen kitört belőlem a hangos nevetés. De annyira, hogy el kezdtem könnyezni.
- Az csak egy légy! - tájékoztattam, de ő tovább szaladgált. - Aigoo! Ha valaki most látná, tuti nem hinné el nekem, hogy ő a suli legmenőbb pasija...
- Ne csak állj és röhögj! Csinálj már valamit!!! - kiabált.
- Fogd már be, felébreszted a többieket!
- Csapd már le, kiffantsd ki vagy húzd karóra! Mit bánom is én, csak tüntesd el!!!
A nevetést még mindig nem tudtam visszafojtani. Ha Ni-nak igaza volt, a fiának bogárfóbiája van.
- Biztos hogy ez légy? Inkább akkora, mint egy bögöly.
- Várjunk csak...lehet, hogy bögöly. - szivattam.
- Micsoda??? Ááááá!!! - Komolyan, ez jobb, mint egy komédia.
- Segítség! Miért követ??? Seo Ah, te szerencsecsomag, szedd már le rólam!
- Nagyon rádcuppant! - megfogtam egy újságot, és elkezdtem követni a szememmel a bogarat. - Még a bogarakat is vonzod. Pff.
- Mindjárt megőrülök! Takarodj már innen!!! - visította.
- Kuss! - gyorsan kerestem egy szigszalagot és rányomtam a szájára
- M..si...ná...?
Vajon mit kérdezett?
- Nyugi, ha befogod, akkor elhesegetem. Csak maradj nyugton! - újra megfogtam az újságot és elindultam a légy felé. Szerencsére nem tudott elmenekülni.
A háttérben hallottam, hogy Dong Woon letépte a szájáról a ragasztót, és halk léptekkel felém jön.
- Ugye...kivégezted...?
- Igen.
- Igen? Kámpec? Di end? Game Over?
Háh Dong Woon, most halott vagy! - nevettem a markomba. A halott legyet megfogtam és elkezdtem az arca előtt lóbálni.
- Aissssssssh! Neeeeee! Vidd el!!!!
A bogarat beledobtam a felsőjébe, mire olyan szintem elkezdett ugrálni és kiabálni, hogy én ilyet még nem láttam. Mintha gyilkolnák.
- Hol a telefonom? Istenem, ezt meg kell örökíteni!!!
Mire visszaértem, Dong Woon levette a felsőjét és ott lihegett, mint aki most futotta volna le a maratont.
- Ya!!! Kim Seo Ah! - úgy indult meg felém, mint egy tank. Ha magamnál is lettem volna, akkor sem tudtam volna hova menekülni. Erősen megragadott és elkezdte húzni a hajam. A telefonomat kikapta a kezemből, hiába nyúlkáltam érte, csak a bicepszét értem el, amitől hiretelen annyira zavarban lettem, hogy elvörösödtem és még nyelni is alig tudtam.
- Add...vissza! ÁÁÁ! Engedd le a hajam! - mondtam mérgesen. A mellkasa előttem volt, szinte hozzásimultam. Jaj, neee!
- Ha még egyszer ezt meg mered csinálni, esküszöm, hogy...
- Seo Ah? Dong Woon? - hallatszott apám hangja az emeletről. Dong Woon-nal úgy röppentünk szét, mintha valami mocskos bűnt követtünk volna el az előbb. Maga a helyzet olyan félreérthető volt, hogy egy normális magyarzázatot sem találtam volna rá. A vörös fejem a tanu rá, hogy nem éppen kártyáztunk. De ezt mégis hogyan mondjam el, anélkül hogy dadogni kezdenék? Juj, muszáj eltakarnom a szemem! Dong Woon felsőteste jobb, mint képzeltem. Nem volt az a nagyon kigyúrt, de voltak izmai és a kockái is látszódtak. Ami a legszebb volt, az a mellkasa és a nyaka. Olyan szépen kapcsolódott össze, olyan férfias volt.
Seo Ah! Mégis mi a frászt művelsz? Épp nagy slamasztikában vagy, te meg ennek a majomnak a felsőtestét stírölöd? Eash!
- Bocsi, hogy felébresztettünk. - motyogtam.
- Seo Ah? Jól vagy? Mi ez a ricsaj? - csatlakozott Choi és Ha Ni is. Remek! Már csak az hiányzik, hogy Yuuki felébredjen. Neki ki kéne tenni a 18-as karikát.
- Bocsánat! Csak...Dong Woon kissé túlreagálta a ...
- Bogár. Tudod, hogy mennyire utálom őket... - vágott közbe Dong Woon.
- Elintéztétek? Minden rendben? - kérdezte Ha Ni.
- Igen. - hajoltam meg.
- Rendben, akkor menjünk vissza. Ti is menjetek, mert holnap nehéz napotok lesz.
- Jó éjt!
Végre elment mindenki. Megpróbáltam Dong Woon mellett titokban elosonni, de nem sikerült.
- Héj, te majom!
- Nem vagyok majom! - fordultam szembe vele. Hát... ez óriási nagy hiba volt. Kishíján a nyálam is kicsordult a látványra. Gyorsan megráztam a fejem, hogy elűzzem a képet.
- Mennem kell! - mutogattam felfelé idegesen. Jézus Isten, olyan vagyok mint egy bolond.
- Na mindegy, majd holnap megbeszéljük. - morogta, majd felhúzta a felsőjét és felfutott a lépcsőn előttem.