08. fejezet
2011.07.25. 19:31
8. fejezet
Ez a nap nagyon zűrős lesz. Ma kell vizsgáznom vezetésből és ma délután lesz a baseball meccs is. Plusz az érettségire is kéne tanulnom. Aigoo, mindennek most kell összejönnie!
- Ezt fogod vezetni! - mutatott rá az oktatóm egy piros Suzukira.
Bólintottam és beszálltam.
- Még ne indulj el! Jönnek még ketten, felváltva fogtok vezetni. - mondta a férfi mogorván. - Addig mondd el, hogy miket kell leellenőrizned, mielőtt elindulsz?
- Fékek, világítás, kormány, tükrök és a gumiabroncsok. Ha ez meg van, akkor be kell csatolni az övet. - hadartam el.
- Helyes. - vakkantotta. - Hol van már az a két jómadár?
- Elnézést! - ugrott be a hátsó ülésre két fiú.
- Micsoda? - a visszapillantó tükörben hirtelen Dong Woon szempárja tűnt fel. Mellette pedig Cheon Doong-é. Na neee!!!
- Indulhat. - utasított az oktató.
- De...
- Még másnak is sorra kell kerülnie, ne húzza az időt Kim kisasszony!
- Úristen, ma lehet a korházban kötünk ki. - motyogta Dong Woon gúnyosan Cheon Doong-nak. Tapló!
Kénytelen voltam ellenkezés nélkül beindítani a motort. Most komolyan, hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Pont őket kellett kifognom?
- Tartsa egyenesben, majd forduljon be a második kereszteződésnél!
Megtettem amit mondott, de közben nagyokat nyeltem és még a tenyerem is izzadni kezdett. Dong Woon-ék annyira irritáltak a vezetésnél, hogy alig tudtam koncentrálni. Ha bénázok, újra kell kezdenem mindent. Ráadásul jól be is égek...
- Hajtson be a következő utcába!
Az oktató csak parancsolgatott, mire én tökéletesen teljesítettem minden kívánságát. Meg is lepődtem magamon, hogy sikerül kizárnom Dong Woon és Cheon Doong fecsegését.
- Son, fiam fogja be a lepcses száját, különben beborítjuk a folyóba. Világos? - hurrogta le az oktató.
- Menjek a folyó melletti úton? - jól van na, ebből én ezt szűrtem le.
- Én nem mondtam ilyesmit, de rendben, mehet ha akar. Lassan... Most fékezzen! Nem látja, gyalogosok...! - óbégatott.
Olyan erősen léptem rá a fékre, hogy szerintem bekapcsolt az ADS, az öv pedig olyan erősen vágott belém, hogy még a lélegzetem is elakadt. Ajjajj!
- Aigoo! - fújta ki a levegőt az oktató. - Na próbáljuk meg újra!
Tovább meneteltem és egy jó ideig nem is történt semmi, nyugodtam haladhattam tovább. Végül bekanyarodtam a folyó melletti keskeny utcába, ahol mellettünk egy park volt kialakítva, padokkal és növényekkel.
Eszembe jutott, amikor Dong Woon értem jött és hazavitt a második nap. A szívemet melegség öntötte el, és ez nagyon zavart. Mégis miért van ez? - merengtem. Mikor ránéztem a visszapillantótükörben ő kifelé bámult, az arca elmélkedő volt, mintha valamiről álmodozna...
- Fééééééék!!! - kiabálta az oktató.
- Paaaad! - ordított Cheon Doong is.
Miiii???
Mire felfogtam, hogy mi van, és lefékeztem, addigra az autó nekiment a park szélén lévő padnak, pont annak, amelyiken azon az estén elaludtam. Véletlen hangosan felsikítottam, de akkor már mindegy volt. Lassan, összeszorított fogakkal fordultam az oktató felé, aki szerintem az agyvérzés határán volt.
- Bocsánat.
A tanár megfogta a fejét és elkezdte masszírozni. A tükörből láttam, hogy Dong Woon már fulladozik a nevetéstől, most inkább hasonlított egy hiénára, mint emberre, Cheon Doong arca pedig megmaradt úgy, mint akkor azt ordítozta, hogy 'paaaaad!'.
Kiszálltam, hogy felmérjem a kárt. Hát...volt is mit. Az autó bal lámpája betörött, de attól még világított, a padot pedig pár centivel arrébb toltam.
Dong Woon, Cheon Doong és az oktató is kiszállt és megnézték, hogy mit műveltem.
- Azta!!! - nevetett még mindig Dong Woon. - Szerencsecsomag, komolyan...neked indulnod kellett volna a roncsderbin!
- Nem lett nagy a kár. - vizsgálta meg Cheon Doong a lámpát.
- Magának nem, de a hölgynek igen. Azt hiszem pár hét múlva újra kell találkozunk. Cheon Doong! Te jössz!
Megbuktam. A rohadt életbe!
- Semmi baj, következőre csak sikerül. - bíztatott Cheon Doong.
- Kösz, hogy segíteni próbálsz. - erőltetetten rámosolyodtam, majd behuppantam hátra Dong Woon mellé.
- Hogy a fenébe fogunk odaérni a meccsre? - néztem az órámra meglepetten. Mindjárt hat, és mi még mindig itt vagyunk és várjuk az eredményeket. Bár nem sok esélye van annak, hogy átmentem, pedig más hibát nem vétettem, mármint a lámpa betörésén kívül. Csak megkönyörül rajtam az oktató...
- Hol van Cheon Doong? - nézett körbe Dong Woon.
- Azt mondta, hogy ...nem tudom. Lelépett! - jöttem rá. Hát persze! Ő is benne van a baseball csapatban. Dehát akkor miért nem várt meg minket?
- Son Dong Woon. Kim Seo Ah! - szólítottak minket. Az összes tanuló, ott sündörgött és várta az eredményeit, mi hátul bújkáltunk.
- Mit csináljunk? Nincs most időnk erre! - húztam be a nyakam, hogy ne vegyenek észre.
Dong Woon merengő szemekkel rám nézett, majd mire feleszméltem, már el is tűnt.
- Á, Dong Woon! - kiabált a mikrofonba a vizsgabiztos.
- Fuss! - suttogta, majd elkapta a kezem és magával rántott.
Várjunk csak...! Dong Woon és én kézen fogva futunk? De mindegy, nincs idő ezzel foglalkozni, megszaporáztam a lépteim és elkezdtünk spurizni az iskola irányába.
***
- Ott jönnek! - hallottam Ga In hangját. - De... mi??? Miért fogja Dong Woon, Seo Ah kezét?
- Nem mindegy? Gyorsan segítsünk nekik! - mondta Cheon Doong. Hát ezzel már elkéstél, haver! - bosszankodtam magamban. Úgy lihegtem, mint egy kivert kutya, fogalmam sincs hogyan fogok tudni így játszani.
Sikerült "ázvedlenem", és már rohanhattam is ki a pályára. Dong Woon gyorsabb volt nálam, ő már ott állt védőpozícióban.
- Tudod, hogy mi lesz a büntetésed! Piros Snoopy... - villantotta rám a félmosolyát. - Bár lehet nem kéne ma rád bízni semmit. Hogy voltál képes nekimenni a padnak?
- Te! Muszáj ezt most? - kiabáltam rá.
- Igaz. Majd később! Sok sikert! - kidugta a nyelvét, majd mosolyogva arrébbugrált és belecsapott a haverjai kezébe. A játék pedig elkezdődött...
*******°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°***
Az utolsó dobás, gyerünk Seo Ah! - drukkoltam magamban. Az állás eddig egyenlő, ha ezt a játékot megnyerjük akkor az plusz pontot jelent a felvételin és a sok fáradozás nem lesz hiábavaló. "Csak egy ütés!" Emlékezz, mit tanított Dong Woon!!! Láb behajlít, előredől!
Sajnos újra lepergett előttem az a jelenet, amikor Dong Woon-al ezt gyakoroltuk, és mikor átkarolt, hogy megmutassa hogyan kell ütni. Lopva felé pillantottam és csak annyit láttam, hogy engem néz és hüvelykujját felfelé állítja, hogy üthetek. Ha ő beér az én ütésem miatt, akkor nyertünk! Csak találjak bele a labdába!!!
Aigoo! Segítség! - imádkoztam magamban. Hangosan kifújtam a levegőt, majd egy pillanatra becsuktam a szemem. A tömeg őrjöngeni kezdett, én pedig kinyitottam a szemem, hogy mégis mi van. A labda már repült felém! Omo!
Gyorsan beálltam a megfelelő pózba, majd...jéééé beletaláltam!
- Fuss! - mondogatták sokan. Nekem mind egy volt, hiszen én voltam az utolsó szóval ha csak nem hazafutással, de nem érhetek be a célba, maximum a következő bázisra.
- Gyerünk!
A labda olyan helyre került, ahol nem volt épp senki, ezért nehezen tudták csak visszadobni. Észre sem vettem, de majdnem beértem a célba. Csak majdnem.
- És nyert a kék csapat!!!!!!!!!!!!
Kék? Kék?! MI voltunk a kékek!
- Seo Ah!!!!!!!!!! - szaladt felém Ga In és Seung Min is. Arcukon nagy mosoly terült el. Én lepleztem a boldogságomat, nem akartam hogy Dong Woon lássa, hogy ez fontos volt nekem. Igazából nem is a játék maga, hanem az hogy sikerült megcsinálnom. Hosszú, kemény órás fáradozásaim meghozták a gyümölcsét.
Odasétáltam Dong Woon-hoz, akit épp a magasba emeltek a többiek.
- Tsk! Mintha ő ütötte volna az utolsót! Engem kéne körül rajongani. Aigoo!
Mikor Dong Woon-t végre letették, én szó nélkül kinyújtottam a kezem elé, anélkül, hogy a szemébe néztem volna.
- Gratulálok! - mondta.
- Ide vele!
Nem kellett elmagyaráznom, hogy miről van szó, Dong Woon örömteli vigyorral kihúzta a zsebéből a piros bugyimat. Gyorsan kikaptam a kezéből, hogy más ne vegye észre.
- Te komolyan magadnál hordtad? - tátottam el a szám. Vajon mióta van már nála? - Titokban fel is húztad, ugye?
- Mindig szükséged van a motivációra. Amúgy túl kicsi a méret. - kacsintott.
Szúrós pillantást vetettem rá, majd hátat fordítottam és már készültem volna elmenni, mikor megragadta a kezem és visszarántott.
Omo! A testem lehibernálta magát, szó szerint jégszobor lettem, mikor gyengéden megölelt és megpacskolta a hátam.
- Szép játék volt! - a hajamat összeborzolta, mint egy kisgyereknek.
- Jó voltál! - mondta valaki. Kikukucskáltam Dong Woon válla felett, és megláttam WooHyun-t, aki gyanakodva méregetett minket.
- Köszi! - motyogtam. Dong Woon elengedett, majd szigorúan WooHyun-t kezdte el szuggerálni. Sunyin, hátba vágtam, hogy vegye már észre magát.
- Köszönjük! - javított ki Dong Woon. - Amúgy mi van, te nem vagy egy sportos fajta?
Idióta! - ordítottam magamban.
- Dehogynem. Imádok síelni és kosarazni, de a baseball nem kenyerem. De ez a játék jó volt. Mondjuk lehet csak azért, mert Seo Ah is játszott. - WooHyun rám mosolygott, én pedig vissza. Dong Woon szemei pin-pongoztak közöttünk, nyílván látta hogy éppen flörtölünk.
- Ya!!! Szerencsecsomag! - maga felé fordított, ezzel kizárva a beszélgetésből WooHyun-t.
- Ma este! 8kor. Készülj el! Bulizunk! - ismét megcsapta a vállam, majd fogta magát és elment a haverjaihoz.
|