6. fejezet

A következő hét nagyjából úgy telt, hogy délelött iskola és délután kresz órák. Sajnos mindkét helyen ott volt Dong Woon, így sosem volt nyugtom, folyton szívatott és nézett, mint akinek komolyan nincs izgalmasabb dolga, mint velem foglalkozni. Bevallom, mostanra már eléggé megszoktam, és megtanultam kizárni őt. Ma volt az utolsó óra, és nagyon örültem hogy végre vége.
- Szabad? - ült le mellém Cheaon Doong, Dong Woon barátja. Őt kifejezetten bírtam, legalábbis nem volt vele semmi bajom. Nem volt olyan beképzelt, mint a többi, pedig ő is ahhoz a bandához tartozott. Helyes volt, gazdag és jó sportoló.
- Persze. - mondtam halkan. Vajon mi van Dong Woon-nal? A suliban még nem volt semmi baja, akkor most hogy hogy nem jött el az utolsó kresz órára?  - Mi van Son Dong Woon-nal?
- Ezt neked kéne tudnod, hisz te laksz vele egy házban... - pajkos mosolyt villantott rám, amitől az összes lány rögtön elájult volna. Én is kicsit beleszédültem. Omo! Tényleg nagyon nem fer, hogy valakinek mindene megadatott, másnap pedig szinte semmi. - Amúgy azt mondta, hogy valami dolga van. Azt hiszem az öccsével...
- Ja értem. - bólintottam.
- De miért érdekel annyira? - hangja kiváncsi volt, csakúgy mint az arca.
- Nem érdekel, csak kérdeztem. - vontam vállat. Szerencsére a tanár pont jókor jött be, különben tovább faggatott volna, én pedig nem tudtam volna mit mondani.
Óra közepén egy cetlit csúsztatott át az én részemre. Mégis mi ez a jelent? - kérdeztem magamtól. Cheon Doong-gal levelezek? Hát...ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy jóban leszek vele, tuti képen röhögöm.
'A ti osztályotokból kik jönnek a jövő heti baseball mecsre? Úgy tudom, hogy a tietek és a mi osztályunk fognak egy csapatot alkotni, a negyedik és hatodik osztály ellen.'
Micsoda??? Dong Woon-nal leszek egy csapatban?! Tuti öngyilkos leszek, ha ez tényleg igaz.
'Én és a barátnőim biztosan. A tanár választott ki, de én egyáltalán nem tudom, hogyan kell játszani.' - írtam.
'Az ciki. Kérj meg valakit, hogy tanítson meg. Jó lenne, ha nem vesztenénk miattad.' Odanyomorintott egy mosolygós szmájlit, de ettől nem éreztem jobban magam. Arg! Mit csináljak? Van egy hetem, sőt...kevesebb. Hogyan fogok így megtanulni baseballozni.
***
Késő este értem csak haza, mert a kresz után találkoztam még Ga In-nal és Seung Min-nel és megittunk egy forrócsokit.
- Soe Ah?
- Én vagyok. - válaszoltam Ha Ni-nak.
- Hogy hogy ilyen későig maradtál?
- A barátnőimmel voltam.
- Szia noona! - integetett Yuuki. Jaj, de édes kisfiú. Olyan, mintha az öcsém lenne.
- Szia Yuuki. Hoztam neked egy kis forrócsokit, megiszod? - nyújtottam a poharat. Boldogan szaladt felém és elvette.
- Nagyon köszönöm.
- Szívesen. - felborzoltam a haját, majd levettem a cipőm és elindultam fel az emeletre.
- Nagyon elfáradtam, megyek aludni. - köszöntem el.
- Jó éjt!
- Már megint hol csavarogtál? - Dong Woon kinn ült a fenti nappaliban, ahol könyvespolcok és egy kanapé volt elhelyezve egy TV-vel. Nem értettem, hgy miért kell oda is TV, mikor az ő szobájában is biztosan van. Tényleg! Múltkor nem is néztem körbe, hogy mi van benn, csak a zongorát láttam.
- A barátnőimmel voltam, kresz után. - válaszoltam egyszerűen. De a torkomban már rögtön kezdett nőni a gombóc, ahogy végignéztem rajta. Melegitő nadrág és sima testhezsimuló felső. Ő ebben a nevetségesen egyszerű göncben is úgy néz ki, mint egy címlapsztár. Cöh. - És te miért nem voltál órán?
- Öcsémmel voltam. - mondta. Most nem volt se arrogáns se cinikus, ilyenkor...olyan elviselhető. Az arcán nem látszódott az egoizmusa, természetesnek tűnt, talán kissé szomorúnak.
- Nagyon aranyos kissrác. Nagyon kedvelem. - mosolyogtam.
- Ya! - kiabált. - Még az öcsémet is elvetted tőlem. Aish! Komolyan mondom, hogy amióta ideköltöztél nem volt egy nyugodt napom. Vagy az az undok szőrpamacs támad meg, vagy éppen a te életedet kellett megmentenem.
- Bocs. - őszintén sajnáltam. Nehéz lehet neki, hogy egy idegen egyszercsak betoppan.
Pár percig néma csendben voltunk, ő maga elé nézett, én pedig őt. A haja nem volt belőve de így is nagyon helyes volt. Mikor ránéztem, furcsa érzés fogott el. Szomorú volt, ez látszott rajta és különös késztetést éreztem, hogy leüljek mellé és megkérdezzem mi a baj.
Fogtam magam, és szó nélkül, egy sóhajjal lehuppantam mellé. Nem néztem rá, de úgy is tudtam hogy engem bámul meglepetten. Akart valamit mondani, de végül becsukta a száját.
- Tudom, hogy nem könnyű neked, befogadni egy idegent és az egoista és cinikus jellemeddel remekül leplezed ezt. Gratulálok, én sosem voltam ilyen erős.
- Miről beszélsz? - a hangja megremegett. Sosem láttam még ilyennek Mr. Nagymenőt.
- Az öcséd mondta, hogy ha egyszer átengedsz valakit a jégfaladon, akkor megismeri a kedvességed, és nem csak azt gondolja rólad, hogy egy öntelt, beképzelt majom vagy...
- Háh! Kösz Yuuki. Amúgy...ugyanez igaz rád is!
Rákaptam a tekintetem, és ezzel elértem hogy zavartan elnézzen máshova. Mikor zavarban van, mindig felemeli a hangját és másmerre néz. Ilyenkor olyan aranyos...
- Hogy érted?
- Olyan előítéletes vagy. Mindenkiről megvan a véleményed, pedig még csak nem is beszéltél vele, még csak nem is ismerted. Ez egy bosszantú tulajdonság.
- Bosszantó tulajdonságból te sem szenvedsz hiányt.
- Aigoo! Ennek a beszélgetésnek semmi értelme! - felállt, majd hangosan becsapta maga után a szobaajtaját.
- Eash! Mr. Nagymenő duzzog! Cöhh. - fogtam magam, és én is bementem a szobámba.
***
 
Reggel már úgy keltem, hogy tudtam estére nagyon el fogok fáradni. Fogalmam sem volt, hogy honnan jött ez a megérzés, de mikor leültem reggelizni és megláttam Dong Woon-t, rögtön tudtam hogy biztos ő hozzá lesz valami köze.
- Jót aludtál, Seo Ah? - kérdezte Ha Ni.
- Igen. - feleltem. - De még mindig fáradt vagyok.
Dong Woon rámemelte a tekintetét, és most rajtam volt a sor hogy elnézzek.
- És te hogy aludtál Yuuki? - tereltem el a figyelmet.
- Jól. Ma megyek, találkozom délután a barátommal. Nagyon örülök, hogy végre hazajöhettem.
Szélesen rámosolyogtam, majd beleharaptam a piritósomba.

Mikor felsétáltam a szobámba és már majdnem becsuktam az ajtómat, egy láb megakadályozott. Felnéztem és megláttam Dong Woon-t. Na megint mi van?
- Parancsolsz? - elengedtem az ajtót, és ő bejött. Udvarias, az biztos...
- Öltözz át! - parancsolta keményen, majd a kezembedobott egy baseball ütőt. Riadtan néztem rá. Talán Cheon Doong-tól tudja, hogy én is benne leszek a csapatban, és hogy nem tudok játszani.
- De... - kezdtem.
- Egy hétig nem csesztetlek, ha nyerünk! - vágott közbe. - Egy hét! Gondolj bele! Egy hét mennyország velem! Nem hangzik jól? - vigyorgott pajkosan.
- Úgysem fogom megtanulni...
- Ha vesztünk miattad...sosem hagylak békén. Mindent kitálalok a többieknek. Azt is, hogy megtaláltam a piros Snoopy-s tangádat az én alsógatyáim közt.
- Micsoda? - visítottam fel. - Mit keresett az ott? És most hol van? - régen voltam már ennyire hisztérikus.
- Megtartom, motivációként. - mondta. - Úgyhogy jobb lesz, ha összekapod magad. Lenn várlak. - azzal becsukta az ajtót.
Idióta! - üvöltöttem magamban.
Gyorsan átöltöztem, majd lefutottam a lépcsőn. Dong Woon már ott állt, rövidnadrágban és bő pólóban.
- Ezt még megemlegeted! - szűrtem a fogaim közt, mire egy félmosolyt kaptam válaszul.
- Anya, elmentünk gyakorolni!
Ha Ni izgatottan szaladt felénk. - Legyetek jók! - rám kacsintott, de fogalmam sem volt, hogy miért.
- Viszlát ajumma!

- Na, ugorjunk neki! - dobta le a cuccait Dong Woon a baseball pálya szélére. Ezt a külön pályát gyakorlásra használták az emberek, ezért jöttünk ide.
- Minek?
- A gyakorlásnak, te okos! - felelte hitetlenkedve. - Na mit tudsz a baseballról?
- Hogy futni és ütni kell. - még magam is elmosolyodtam a nagy tudományomon, de mikor megláttam Dong Woon fejét, rögtön elkomorodtam.
- Te IQ bajnok! Komolyan, hogy csak ennyire futja? Mivan, te nem nézel TV-t? - odaállt mellém és elvette tőlem az ütőt.
- Egy csapatban kilencen vannak. Az egyik a futó, a másik a védekező csapat. A játék mindig a védekező csapat dobó játékosa és a másik csapat ütője között zajlik.
Neked nem kell mást csinálnod, csak futni vagy ütni...
Dong Woon fél órán keresztül megállás nélkül csak beszélt, elmondta a szabályokat, amikből őszintén alig jegyeztem meg valamit, de azt mondta, hogy most inkább ne arra figyeljek, azt majd a többiek és a bíró mondani fogja nekem. Nincs arra elég idő, hogy bemagoljam a szabályokat.
- Szóval ilyen messziről fogják dobni nekem a labdát? - kiablátam. - És mi van ha nem találom el?
- Akkor kitűzöm a bugyidat az iskolabejáratra. Muszáj eltalálnod!
- Ha-ha! És hogyan kell ütni?
- Előbb inkább edzeni kéne a futásra, aztán jöhet majd az ütés.
***
Egy héten keresztül, minden délután több órát futottam és erősítettem. Minden este csurom vizessen értem haza, míg Dong Woon szárazon és fitten. Pff. Ő nem csinált mást, csak dirigált nekem. Még azt sem tudom, hogyan játszik.
- Mutass már valamit, hogy elhigyjem, tényleg tudsz játszani és nem csak el akarsz tenni engem láb alól! - mondtam.
- Hidd el nekem, jól játszom. Most pedig fogd meg az ütőt!
- Egoista. - motyogtam az orrom alatt.
Megfogtam az ütőt és miközben felé tartottam, lendítettem egyet rajta, mint aki fejbe akarja vágni. Szerencsétlenségemre pont akkor kapta oda a fejét és észrevette, hogy mérgesen felé suhintok.
- A baseball ütő hatásos fegyver, ha meg akarsz valakit ölni.
Hupsz.
- Na állj ide mellém! A lábaddal biztosítsd a stabil állást. Mit művelsz, nem azt mondtam, hogy menj le spárgába! - lehajolt és a lábamat elhelyezte, majd megbökdöste a hátam. - Dőlj egy kicsit előre! Így!
- Két kézben kell fogni az ütőt! - mondta unottan. - Mivel jobb kezes-lábas vagy - bár én ezzel vitatkoznék, inkább két ballábas -...
- Nagyon vicces. - vágtam közbe.
- Sajnos nem az. Na szóval...mivel jobb oldalas vagy, a bal kezednek kell a jobb fölött lennie. Úgy fogd meg az ütőt. Szorosan egymás alatt. Úgy!
Nem volt valami könnyű ilyen pózban állni, a lábam már begörcsölt, de Dong Woon még mindig nem volt elégedett.
- Túl közel van a testedhez az ütő. Told előrébb! - mögém jött, és hosszú karjaival segített jó helyre beállítani. Közben a mellkasa az én hátamhoz simult, átnyúlt a vállam felett és megfogta a kezeimet. Nagyon zavarban lettem ettől a közelségtől, és véletlen hangosan nyeltem is egyet. Nem szólt semmit, ezért néma csend telepedett közénk, és ez mindkettőnk számára nagyon kínos volt. Pedig nem gondoltam volna, hogy Dong Woon is ideges lesz. Így álltunk pár pillanatig, én pedig magamon éreztem a tekintetét. Az arca nagyon közel volt az enyémhez, a lehellete a nyakamat cirógatta, amitől megremegett a lábam. Végül hangosan megköszörülte a torkát és gyorsan elengedett.
- Így tartsd! Jó. Most dobni fogom neked a labdát. - elfutott pár méterrel odébb. Miközben távolodott, én őt néztem. Sportos volt és fiús. Mindegyik lány odalenne ha látná most ezt a jelenetet...
- Maradjon úgy az ütőd! - kiabált. - Megy!
Akár egy profi baseball játékos, elhajította a labdát. Tudtam, hogy nem fogom eltalálni.
- Bocsi!
- Még egyszer! - újat dobott. De most sem találtam el. - Még egyszer. Addig dobom, míg bele nem találsz minimum háromszor. Ha az megvan, akkor hazamehetünk.

Úgy éreztem, hogy lerohadnak a végtagjaim, még menni is alig bírtam. De végülis sikerült eltalálnom háromszor, igaz nem ment túl messzire.
- Na mi van nem tudod felemelni a hátsód? - ugratott.
- Te beszélsz? A dobásokon kívül nem csináltál semmit. Ami amúgy sem valami fárasztó. - kiittam az utolsó cseppig az ásványvizes palackot.
- Veled, még az is az. Na gyerünk! - elindult, én viszont alig tudtam felállni. Mentem pár lépést, majd összeestem. Utána nem tudom, hogy mi történt, mert hirtelen elsötétült előttem minden.