2. epizód

- Ez...gyönyörű! - forogtam körbe a direkt nekem készített hálószobában. A szoba narancssárga, tele volt bútorokkal és egy nagy franciaággyal. - Tényleg nem kellett volna. - motyogtam meghatódottan Ha Ni-nak.
- Ugyan már! Dehogy nem. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Izgultam...hogy esetleg nem szereted ezt a színt...
- Nagyon szép. Köszönöm. - vágtam közbe.
- Szívesen. - mosolyodott el kedvesen. - Ja, és amúgy csináltam helyet a cicádnak is. Ott van nézd, egy kosár.
- Jajj, de szép. Köszönjük. - felvettem a lábamhoz dörgölőző gombócot.
- Milyen szép cica! - simogatta meg Ha Ni. Nagy kő esett le a szívemről, hogy befogadtak a macskámmal, sőt még külön helyet is csináltak neki.
- Még egyszer nagyon köszönök mindent. Nem hittem volna, hogy így is itt lakhatok.
- Ne viccelj! Imádom az állatokat, főleg a macskákat. A fiaim is. - Micsoda? Csak nem azt akarja mondani, hogy Dong Woon szereti a macskákat?! Hihi, ez elég hihetetlen... - Nekem is volt régen. Amúgy mi a neve?
- Sooty.
- Helló, kormos! - köszönt a cicámnak. - Tényleg olyan, akár egy koromba mártott kis pamacs. - Sooty is rögtön megkedvelte Ha Ni-t, mivel hangosan elkezdett dorombolni. - Na akkor hagylak kipakolni. Holnap találkozunk. Jó éjszakát! - csapott a térdére, majd felállt, és kisétált a szobából, így egyedül maradtam a gondolataimmal. - Jó éjt!
De szerettem volna én is egy ilyen anyukát! - sóhajtottam.
- Ne anyámnak hálálkodj! - tűnt fel Dong Woon a szoba ajtajában. Karját férfiasan az ajtófélfára támasztotta.  - Az öcsém tuti kikelne magából, ha látná hogy mi lett a szobájából. - mondta hűvösen. - Majd ha hazajön a táborból, akkor majd megköszönheted...
- Sajnálom. - hajtottam le a fejem. Tényleg sajnáltam. Nem akartam senkinek sem bajt okozni...
- Aish! - Dong Woon elrugaszkodott az ajtótól. - Azt az izét ne hogy a szobám közelébe engedd, mert tuti hogy rálépek a farkára. - mutatott Sooty-ra. Na ja, és Ő szereti a macskákat. Látszik! Vágtam egy grimaszt, mire Dong Woon fogta magát és elment.
- Micsoda egy tuskó! - húztam el a szám.
Mindegy, mára épp elég volt Dong Woonból és a megjegyzéseiből. Huh, ennyire még sosem fáradtam el, mint ma. Annyi minden zúdúlt rám egy nap, olyan mintha egy ólomnehézségű kő nyomná a fejem. Muszáj aludnom!
Mielőtt lefeküdtem aludni, gyorsan kisurrantam a fürdőbe, de közben imádkoztam nehogy összefussak ismét Dong Woon-nal. Biztos voltam abban, hogy azt már nem élném túl...
***
Reggel, mikor felkeltem, nagyon rosszul éreztem magam. Annyira megviselt a tegnap, hogy legszívesebben átaludtam volna még egy napot. Omo! Ha most kimegyek a szobából, valószínűleg még rosszabbul leszek. - csaptam a homlokomra. Son Dong Woonnal laksz egy fedél alatt, emlékszel?!
- Brühühü.
Kikászálódtam az ágyból, majd óvatósan az ajtóhoz lépdeltem.
- Tiszta a levegő! Remélhetőleg már felkelt és elvégezte a dolgait. - gondoltam, majd halkan elindultam a fürdőbe.
Nem én lettem volna, ha nem találom magam hirtelen szemben az orromra csapott ajtóval.
- Héééj! - kopogtam be idegesen. Dong Woon egy lépésel előttem ért be a fürdőbe, és szó szerint majdnem képenvágott az ajtóval. Hogyan lehet, hogy előbb beért, mikor nem is volt itt? Direkt körülnéztem. Épp hogy csak sikerült elém vágnia. - Én voltam itt előbb! - csapdostam az ajtót.
- Ez az én fürdőszobám. Én használom először. Sőt...annak is örülhetsz, ha beengedlek ide. - hurrogott le Dong Woon.
- Eash! Hogyan lehet valaki ekkora egy tapló?
- Azt hiszem ma nem fogsz fürödni!
Upsz, lehet kicsit hangos voltam...? Mind egy, elindultam a szobámba addig átöltözni. Tíz perc után kinyillott a fürdőszoba ajtó, és Dong Woon lépett ki rajta pizsomában, és gondosan belőtt hajjal. Ma reggel úgy gondolta, hogy inkább felállítva zselézi be, így látszódott az egész arca. Meghökkenve néztem rá.
- Mi a bajod? - kérdezte flegmán. - Nekem kéne így bámulnom rád. Néztél már tükörbe?
- Nem, ugyanis elémvágtál, ezért nem volt lehetőségem. Mégis hogy érted azt, hogy néztem-e már tükörbe? - kezdtem ismét ideges lenni.
- A szemeid alatt ékelődő karikákra gondolok. Botrányosak.
- Kössz a bókot! - horkantam fel. - Te bezzeg megint istenien nézel ki. Ezt akarod hallani, ugye? - kérdeztem gúnyosan.
- Nem mindha szükségem lenne a dícséretedre, de köszi szépen. - mosolyodott el.
- Ne örülj túlságosan. Nem komolyan gondoltam... - benyitottam a fürdőbe, majd ugyanúgy, mint ő az előbb, rácsaptam az orrára. De még hallottam, hogy kuncogva azt mondja, hogy: "Hát persze!"
Már megint ez az önteltség...
Gyorsan lezuhanyoztam, majd mikor épp fogatmosni készültem hallottam, hogy valami huppan majd egy hangos macskanyávogás követi.
- Sooty! - ledobtam a fogkefét, és kirontottam a fürdőből.
- Idióta szőrpamacs! Mondtam, hogy ne gyere a közelembe! - rivallt rá Dong Woon a cicámra.
- Mit művelsz?
- Az a dög megtámadott! - mérgelődött.
- Nem dög! - vettem fel Sooty-t. - Biztos megérzi, hogy kit kell kedvelni és kit nem lehet. - vetettem rá egy lenéző pillantást. - Erről ő igazán nem tehet.
- Pfff. Neveld meg, különben kidobom az utcára! - igazgatta meg a ruháját. Fekete csőgatyát és vékony sötétkék inget viselt alatta fehér trikóval, és egy fekete oldaltáskával.
- Gyere Sooty! Mondtam, hogy kerüld gonosz embereket! - kidugtam Dong Woon-ra a nyelvem, majd becsuktam a szobám ajtaját.

- Seo Ah! Nem eszel többet? - kérdezte Ha Ni, az ebédlőszatalnál ülve. Az első reggelem apám nélkül telt, mivel neki korán be kellett mennie a gyárba.
- Nem köszönöm. Jól laktam. - meghajtottam a fejem, majd felálltam és felkaptam az iskolatáskámat.
Dong Woon érdekes módon követte a példámat.
- Én is befjeztem. Ma későn jövök. Elmegyek a srácokkal bowlingozni.
- Várj fiam! - állította meg az apja, Choi Won. - Légyszíves menj Seo Ah-val, legalább a buszmegállóig. Biztosan nem tudja az odavezető utat.
- Oh, nem kell köszönöm. Oda találok. - hátráltam, majd kirohantam a házból. - Viszlát!
Még csak az hiányzik, hogy együtt mutatkozzak azzal a sráccal, akit minden nap kibeszélek. Höh...
Elindultam az egyik irányba, de...be kell valljam...fogalmam sem volt, hogy mere császkálok. Csak menekültem, azt se figyeltem hogy merre vezet az út.
Ránéztem az órámra, és hirtelen megtorpantam. - Micsoda??? Már 9 óra?! El fogok késni!
- Aigoo! - körbenéztem, hátha találok egy ismerős épületet, de nem volt. - Ezt nem hiszem el. Lehet meg kellett volna kérdeznem, hogy legalább melyik irányba kell menni!
- Na mivan, csak nem eltévedtél? - tűnt fel Dong Woon kuncogva.
- Mi az, te valami kísértet vagy, vagy mi? Bármerre nézek, mindenhol ott vagy.
- Talán azért, mert csak rám tudsz gondolni?!
- Hogyne! - forgattam a szemem. - El fogunk késni. - néztem körbe idegesen.
- Én nem. - mosolyodott el. - Jun Hyung-ék jönnek értem kocsival. - amint ezt kimondta, fel is tűnt egy fekete járgány, majd megállt pont előttünk.
Benne ült az a bizonyos "rühes banda". JunHyung, Mir és Cheon Doong, akit annyira nem ismertem, mivel csak tavaly érkezett, de biztos ő is olyan lehet, mint a többi nagymenő, mivel rögtön befogadták.
- Dong Woonie! - hajolt ki Mir vigyorogva. Úgy viselkedett, mint aki észre sem vesz. Jellemző. - Szállj már be haver!
- Siess! - szólalt meg JunHyung is.
- Sok sikert! - mondta Dong Woon, majd beült az autóba.
- Te is oda jársz a suliba, nem? - kérdezte Cheon Doong. Meglepődtem, hogy milyen kedves. Sosem beszéltem még vele, csak messziről láttam, hogy jókat szórakozik a többiekkel. Ő is nagyon helyes volt, a haja össze-vissza állt, de így volt tökéletes. Ő az egyetlen olyan, akit nem láttam még csajokkal flörtölni. A többiek folyton Bong Na Na-t és a többi libát majmolták.
Bólintottam. - Igen.
- Van még egy hely, ha gondolod...
- Ya! Cheon Doong! - fordult hátra Dong Woon. - Hát te nem tudod, hogy Seo Ah és a barátnői utálnak minket? Miért akarna akkor egy autóban ülni velünk?
- Valóban? - lepődött meg Cheon Doong. - Miért?
- Te haver, miért van ilyen macska szagod...? - kérdezte közben Mir, de Dong Woon nem válaszolt.
- Én nem... - kezdtem.
- Ha így folytatjuk, el fogunk késni. Viszlát, Seo Ah! - intett Dong Woon, majd JunHyung rálépett a gázra, és engem pedig otthagytak.
- De... - kiabáltam utánuk. - ...nem tudom merre kell menni.
Urg! Mégis csak rühes banda! Kivéve talán Cheon Doong-ot. Ő most kedves volt.

Végül betoppantam a második órára. Az irányra rájöttem, csak követnem kellett JunHyung kocsiját. Az épp elég volt, hogy megtaláljam a jó irányt.
- Héj, Seo Ah! - jött felém Seung Min és Ga In. - Hol voltál? Mi történt?
Egyenlőre nem akartam nekik elmondani, hogy kitettek a lakásunkból, azt pedig végképp nem, hogy Son Dong Woon-ékhoz költöztünk. Túl sok lenne az egyszerre...
- Semmi, csak elaludtam. - hazudtam.
- Nem vagy semmi. Mi a baj? Olyan álmosak a szemeid. - kérdezte Ga In.
- Jól vagyok. - mondtam. - Na menjünk órára!
- Seo Ah, nézz előre!
Késő! Egyenesen beletaroltam valakibe, mivel megint nem néztem a szemem elé, csak menekültem.
- Ó, bocsi. - fel akartam venni a leesett táskámat, de mire reagáltam az már eltűnt. - Mi a...?
- Semmi baj. - Egy magas, fekete hajú, helyes srác volt az, nyalókával a szájában. - Tessék. - mosolygott.
- Köszi. - viszonoztam.
- WooHyun vagyok. - nyújtotta a kezét. - Új diák... - kivette a szájából a nyalókát, majd beledobta a kukába. Fú, nem semmi. Legalább hét méterre volt innen, és ő így is csont nélkül betalált.
- Seo Ah! - bólintottam.
- Igen, hallottam. - nézett a barátnőimre, akik rögtön el is vörösödtek. Na tessék. Ő is nagyon sikeres lehet a lányoknál.
- Merre van az ebédlő? - kérdezte WooHyun.
- Még nincs ebédszünet, de ha akarod találkozzunk itt következő óra után, és mehetnénk együtt... - ugrott elém Ga In. Tudtam, hogy nem éppen lenyúlni akarja előlem a pasit, ő egyszerűen csak kedves akart lenni. Imád jóban lenni mindenkivel. Bár...ez, mint tudjuk nem jött össze teljesen.
- Rendben. Köszönöm. Akkor itt. Sziasztok! - a mosolya nagyon szép volt, bár...nem volt jobb képűbb, mint Dong Woon...
Ááá, miket gondolok? Kit érdekel Dong Woon?! Eash!

- Itt is volnánk! Ez az ebédlő. - navigálta Ga In, WooHyun-t. - Mi ott szoktunk enni.
Le is ültünk a szokásos helyünkre, miután kikértük a kajánkat. Sokan megnézték WooHyun-t, miközben elhaladtunk a tömeg előtt, de ő rá sem hederített senkire. Érdekes srác... - gondoltam.
- Na és honnan jöttél? - kérdezte Seung Min.
- Egy kis faluból, nem messze innen. De ott nem boldogultam volna a tanulmányaimmal, ezért a szüleimmel úgy döntöttünk, hogy beköltözünk a fővárosba. - mondta.
- Á, értem. Miért olyan jól tanulsz? - faggattam. Na még csak az hiányzik, hogy még egy Mr. Tökély kerüljön ide. Így is elég sok van belőle.
Lopva Son Dong Woon-ék asztala felé pillantottam. Mindenki ott volt, még azok a libák is. Mintha Dong Woon megérezte volna, hogy őket nézem, rámkapta a tekintetét, majd halovány félmosoly jelent meg az arcán. Mikor észre vette, hogy ki ül mellettem, mintha lehervadt volna a mosolya.
Na mi van, csak nem azt hiszi, hogy Ő itt a legjobb party? Háh, ezt buktad öcsikém! - nevettem a markomba. Mindenki kiöregedik egyszer a szakmából...
- Min nevetsz Seo Ah? - fordult felém Ga In lepetten.
- Mi? Nevetek? Én? - Jajj tényleg! Remélem Dong Woon nem látta.
- Nagyon jó a kedved ahhoz képest, hogy ott hagytalak egyedül, az utca közepén, anélkül hogy tudtad volna merre kell menni a suliba...
Jéggé dermedtem.
- Son Dong Woon? Mit akarsz te itt? - kérdezte gyanúsan Seung Min.
- Semmit nem akar itt. - foldultam hátra és szúrós pillantást vetettem rá. Már megint mosolyog! Hihetetlen, hogy azt élvezi ha hülyét csinálhat belőlem. - Menj vissza a többi nagymenőhöz! Hagyj békén! - utasítottam durván.
- Csak ide akartam hozni az ebédpénzed. Anya elfelejtette odaadni, mert olyan gyorsan elhúztál a reggelinél.
Omo!
Mindenki, aki hallotta a beszélgetést (nagyjából az egész ebédlő) egy emberként kiáltott fel. Csak WooHyun ült ott értetlenül.
- Mi??? - Seung Min és Ga In álkapcsa majdnem kiakadt a csodálkozástól.